Mi tart együtt két embert? Párterapeuták véleménye

A szerelem vak, néha pedig a leginkább eltérő külsejű és világnézetű emberek alakítanak ki stabil és jól működő párkapcsolatokat. Nehéz emiatt pontosan körülírni azokat a tényezőket, amelyek jelzik, hogy két ember között valóban erős kapocs alakult ki, néhány jel azonban erre utalhat.

Nehéz tudományos irányból megközelíteni a szerelem témakörét, hiszen a szépségét éppen a véletlenszerűsége adja. Ennek ellenére a romantikus vonzalom és a párkapcsolatok területén végzett kutatások azonosítottak néhány fontos tényezőt, amelyek közrejátszhatnak abban, hogy két ember egymásba szeret, és a vonzalmat képes is fenntartani. A Psychology Today cikke ezeket gyűjtötte össze.

Az ellentétek maximum kisebb mértékben vonzzák egymást

A párterapeuták többnyire megcáfolják azt a kapcsolatokban gyakran emlegetett elméletet, mely szerint az ellentétek vonzzák egymást. Persze nem kell, hogy feltétlenül mindenben egyetértsünk a másikkal, van azonban egy pont, amikor két ember személyisége, világnézete, preferenciái és értékrendje túlságosan eltérő ahhoz, hogy fenntartható kapcsolatot teremtsenek. A fizikai vonzalom általában nem elégséges ahhoz, hogy ezeket a különbségeket hosszabb távon is áthidalja.

párkapcsolat, szerelem
Az ellentétek nem feltétlenül vonzzák egymást. Fotó: Getty Images

Ritkábban előfordul az is, hogy két ember túlzottan is hasonlít egymásra, ami a párterapeuták tapasztalatai szerint szintén problémás lehet. Ilyenkor ugyanis egyik fél sem hoz kellő mértékben frissítő, új élményeket a kapcsolatba, hiszen mindketten ugyanazon dolgok iránt érdeklődnek.

Szakemberek szerint az arany középutat ilyenkor az jelenti, ha a két fél alapértékei megegyeznek, bizonyos dolgokban ugyanakkor különböznek egymástól. Jól összepasszolhat például egy kreatívabb ember egy analitikus gondolkodásúval, vagy egy extrovertáltabb egy visszahúzódóbbal. Ezek a különbségek megfűszerezik a kapcsolatot és arra ösztönzik a feleket, hogy nyissanak új, számukra korábban talán szokatlan dolgok felé.

Az elkötelezettség a legfontosabb

Talán nem meglepő, de a jól működő párkapcsolatok alapja a szakemberek szerint is a bizalom és az egymás iránti elköteleződés. Ezt már tudományosan is igazolták: a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent egyik tanulmányban több mint 11 ezer szerelmespárt faggattak ki a párkapcsolatuk legnagyobb erősségeiről. A válaszok alapján a párok az egymás iránti elköteleződést jelölték meg legnagyobb arányban, valamint a hitet, hogy kapcsolatuk valóban a sírig tart majd.

A fizikai vonzalom is megkerülhetetlen

Párterapeuták tapasztalatai szerint a megfelelő szexuális élet akkor is fontos a kapcsolat hosszú távú fenntartásához, ha azt a párok nem vallják be. Az imént említett tanulmányban a harmadik legfontosabb tényező, amely a párokat hosszabb távon is egyben tartja, az a jó szex. A kémia tehát nemcsak a kapcsolatok korai szakaszában fontos, de az egymás iránti vonzalom a későbbiekben is a kapcsolatok alapját képezi. Más kutatások is megerősítették, hogy a hosszan tartó házasságokban a szexualitásnak kiemelt szerep jut, vagyis ha a párok évek, évtizedek után is fenn tudják tartani a lángot a hálószobában, az mindenképpen biztató jel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?