Új felfedezés az autizmus kialakulásáról

A terhesség idején marihuánát fogyasztó nők gyermekei körében másfélszer gyakoribb az autizmus spektrumzavar - derült ki egy friss kanadai kutatásból.

Az autizmus spektrumzavar egy viselkedési tünetegyüttes, amelynek oka minden valószínűség szerint az idegrendszer fejlődésének rendellenessége. Általában már 1-2 éves korban diagnosztizálható az érintetteknél, hátterében pedig nagyrészt genetikai okok keresendők. Ám egy tavaly nyáron közzétett tanulmány szerint nagyjából 20 százalékban környezeti tényezők is befolyásolják kialakulását. Kanadai kutatók pedig most arra jutottak, hogy a várandós anyák marihuánafogyasztása is egy olyan faktor, amely növeli a rizikót.

Orvosi marihuána: nem fogunk betépni? Bár számos nyugati országban nem csak orvosi, hanem rekreációs célokra is legalizálták már a marihuánát, Magyarországon a növény még mindig démonizálva van. Holott a kannabisz egyes kivonatai bizonyítottan gyógyhatásúak. Részletek itt .

A tudóscsoport a 2007 és 2012 között Ontario államban született közel félmillió gyermek adatait elemezte. Ezek közül 2200 olyan esetet választottak ki, ahol az édesanya saját bevallása szerint kizárólag kannabiszt fogyasztott a terhessége alatt, dohányt, alkoholt és ópiodokat nem. Arra azonban nem tértek ki, hogy a nők a várandósság mely szakaszában, milyen gyakran és milyen mennyiségben nyúltak marihuánához. A Nature Medicine című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint 51 százalékkal nagyobb arányban diagnosztizálták az autizmus spektrumzavart azoknál a gyermekeknél, akiknek anyja a terhesség alatt kannabiszt fogyasztott, mint a kontrollcsoport tagjainál.

Egyre több várandós nő fogyaszt marihuánát az első trimeszterben. Fotó: Getty Images
Egyre több várandós nő fogyaszt marihuánát az első trimeszterben. Fotó: Getty Images

Veszélyes trend a kismamák körében

Bár az autizmus aránya még így is alacsony volt (2,2 százalék), a kutatás vezetője, dr. Darine El-Chaâr ottawai gyermekgyógyász szerint azért aggasztó, mert ez a jövőben nőhet, tekintve, hogy a marihuánafogyasztás aránya emelkedő tendenciát mutat a kismamák körében. Egy tavalyi amerikai kutatás megállapította például, hogy 2002 és 2017 között több mint duplájára nőtt a kannabiszt fogyasztó terhes nők száma az Egyesült Államokban. A marihuánát pedig az elmúlt években egyre több országban legalizálják, főként orvosi célokra, de van, ahol rekreációs használatra is engedélyezett.

Terhes nők egyébként nagyrészt azért fogyasztják, hogy enyhítsék a várandósság első trimeszterére jellemző reggeli rosszulléteket . Ezenkívül egyre többen vélik úgy, hogy a kannabisz természetes alternatíva lehet a fájdalomcsillapító gyógyszerekre is. Ám az orvosok külön felhívták a figyelmet, hogy ez mennyire veszélyes, a jövőben pedig több kutatásra volna szükség ezen a területen. Mivel a terhesség első szakasza különösen meghatározó a magzat agyi fejlődése szempontjából, így semmilyen tudatmódosító szer használata nem javasolt a leendő anyáknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra