Kiderült, mi okozza az autizmust

HáziPatika

Túlnyomó részben genetikai okai vannak az autizmus kialakulásának - állítja egy új nemzetközi tanulmány.

A témában folytatott eddigi legnagyobb volumenű kutatás során a szakemberek több mint kétmillió gyermek fejlődését követték nyomon 1998 és 2011 között Dániában, Finnországban, Svédországban, Izraelben és Nyugat-Ausztráliában. A nemzetközi kutatócsapat 16 éves korukig figyelte meg a gyerekeket, a vizsgált időszakban pedig összesen 22 ezer résztvevőnél diagnosztizáltak autizmus spektrumzavart.

Okozhatnak-e autizmust a gyermekkori védőoltások? Honnan ered ez az elképzelés? Részletek itt.

A begyűjtött adatok elemzése során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a probléma kialakulása 81 százalékban az öröklött génektől függ, míg a környezeti rizikófaktorok kevesebb mint 20 százalékban játszanak csupán közre. Emellett az is kiderült, hogy az olyan anyai eredetű tényezők, mint például az anya testsúlya, esetlegesen meglévő policisztás ovárium szindrómája (PCOS), illetve az, hogy a csecsemő természetes úton vagy császármetszéssel jött-e a világra, egyáltalán nem vagy csupán minimális mértékben vannak kihatással azautizmusmegjelenésére.

Úgy tűnik, az autizmus kialakulásáért elsősorban genetikai tényezők felelnek
Úgy tűnik, az autizmus kialakulásáért elsősorban genetikai tényezők felelnek. Fotó: iStock

Fontos persze leszögezni, hogy az autizmus egy összetett jelenség, amely továbbra sem egyetlen különálló kiváltó okra vezethető vissza, hanem több, egymással szorosan összefonódó tényező együttes hatására. "A családok gyakran aggódnak az autizmus környezeti rizikófaktorai miatt. Valójában azonban a genetikai adottság sokkal nagyobb szerepet játszanak összességében. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen elfelejthetnénk az előbbieket, valamint a genetikai kockázati tényezőkkel közös hatásukat" - hangsúlyozta dr. Andrew Adesman, a New York-i Cohen Children's Medical Center fejlődési és viselkedési zavarokkal foglalkozó részlegének igazgatója, aki saját maga nem vett részt a kutatásban.


Nem ez az első alkalom egyébként, hogy egy tudományos munka hasonló következtetésre jut az autizmus kiváltó okait illetően. Három évvel ezelőtt, 2016-ban jelent meg egy ikreken folytatott kutatásokat áttekintő elemzés, ami szerint a genetika súlya 64-91 százalék közé tehető. Ezzel együtt még nem tisztázott, hogy pontosan mely specifikus génkölcsönhatások felelősek a probléma megjelenéséért.

Az új tanulmány a JAMA Psychiatry című tudományos folyóiratban jelent július 17-én.

Forrás: iflscience.com

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktor Úr! Kislányomat (5 éves) autizmussal diagnosztizálták 2 évvel ezelőtt. Tipikus autisztikus tünet a lábujjhegyen járás, amit már annyira megszokott, hogy állandóan így megy, és mivel nagyon mozgékony, gyakran elesik. Mivel a kommunikációs területen is elmaradásai vannak, ezért elmagyarázni sem tudom neki, illetve hiába szólok rá (ezt csak azért írom, mert már többen is mondták, hogy szóljak rá!). Meg lehet-e ezt oldani valamilyen speciális lábbelivel vagy egyéb eszközzel? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: B. Hajnalka

Kedves Hajnalka! Ahogy írta, sajnos az autizmus egyik jellemző tünete a lábujjhegyezés. Amennyiben használnak vizuális támpontokat, úgy javasolt lehet egy szabálykártya, miszerint "a sarok a földön marad". Ebben a gyermeket autizmus spe...

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-5, +1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében gyengén felhős, másutt közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag