Pánikroham esetén ezt tegyük

Elég ijesztő tud lenni, ha valaki nyilvános helyen kap pánikrohamot. Azonban akad néhány dolog, ami segíthet átvészelni az ilyen eseteket.

A pánikroham gyakorlatilag bárhol jelentkezhet. Repülés közben viszonylag gyakori, de a zöldségesnél, a parkolóban vagy akár egy koncerten is ránk törhet. További részleteket korábbi cikkünkben olvashat!

Szakemberek segítségével a pánikbetegek egy idő után megtanulják kezelni a rohamaikat. Egyeseknek az illóolajok segítenek, másoknak a légzésgyakorlatok, néhány beteg pedig valamilyen gyógyszerrel tud túllendülni a rohamon.

A nyilvános helyen támadó rohamok esetében viszont már egészen más a helyzet, ezek ugyanis sokkal súlyosabbak lehetnek az otthon jelentkező rohamoknál. Ennek oka részben az, hogy az ismeretlen környezet csökkenti a biztonságérzetet, de a szégyen, valamint az előítéletektől való félelem is képes felerősíteni a rohamot. Sokan tartanak például attól, hogy valaki rendőrt hív rájuk, mert zavarodottnak vagy bolondnak látja őket. Ezért ha hajlamosak vagyunk a pánikrohamokra, akkor nagyon fontos, hogy megtegyünk bizonyos óvintézkedéseket, mielőtt kilépnénk a lakásunkból.

Tárgyak, amelyek megnyugtatnak

Érdemes például összekészíteni egy csomagot, amelyet mindenhová magunkkal vihetünk. Ebbe olyan tárgyakat tegyünk, amelyek segíthetnek megnyugodni , megtartani a kapcsolatot valósággal, illetve lelassítani a légzésünket. Ilyen lehet néhány sima felületű kő, levendulaolaj, egy buborékfújó, néhány kártya, amelyre nyugtató mondatokat írtunk, vagy éppen egy színezőkönyv.

pánikroham, pánikbetegség, munkahely, tárgyaló, iroda
Ha munkahelyünkön támad a roham, keressünk egy üres tárgyalót! Fotó: 123rf

Biztonságos hely

Ha érezzük, hogy hamarosan rohamunk lesz, próbáljunk mielőbb egy csendesebb, ingerszegényebb helyet keresni. A koncertteremből menjünk ki a szabadba, a munkahelyünkön pedig keressünk egy üres tárgyalót vagy mosdót! Tömegközlekedési eszközökön lehetőleg üljünk le, és mindig legyen nálunk fülhallgató, hogy a zene segítségével kizárhassuk a külvilág zajait. Közben lélegezzünk lassan és mélyeket!

"Használati utasítás"

A roham néha annyira erős, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni vele. Ilyenkor nagyon fontos, hogy segítséget kérjünk. Egy átlagember viszont általában nem tudja, hogy mit kell tennie, ha egy rohamon áteső pánikbeteggel találkozik. Éppen ezért érdemes magunknál hordani egy papírt, amire előre felírjuk, mit tegyen, akitől segítséget kérünk. Érdemes feltüntetni a kezelőorvosunk, valamint egy közeli családtagunk nevét és telefonszámát is. Ez már önmagában is nyújt egy kevés biztonságérzetet.

Ha pedig úgy érezzük, hogy a roham csendesedni kezd vagy elmúlt, ne rohanjunk azonnal haza! Igyunk valami hideg vagy meleg italt, ami megnyugtat, és együnk valamit, hogy helyreálljon a vércukorszintünk! Ezután érdemes sétálni pár percig, miközben légzőgyakorlatokat végzünk. Ha még így is nyugtalanok vagyunk, hívjunk fel valakit, akit szeretünk és akiben megbízunk.

Forrás: healthline.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra