Nappal egészségesen él, de este falja az édességet? Ön BED-es

Az újságok általában azzal vannak tele, hogy a középosztálybeli emberek túl sokat isznak. Rengetegen vannak azonban olyanok, akik esténként nem boroznak vagy söröznek, hanem fagylaltoznak vagy mást nassolnak - miközben napközben tudatosan ügyelnek arra, hogy egészségesen étkezzenek.

Csütörtök este 8 óra van, egy nehéz napon van túl, és a holnapi sem ígérkezik könnyebbnek. Úgy érzi, egész nap keményen helyt állt: a reggeli futás után egész nap kizárólag egészséges ételeket evett, nem is túl sokat. Mi az amire most vágyik? – Semmi másra, csak hogy a tévé előtt ülve egy kicsit végre kiereszthessen, és elfogyasszon... nem, nem egy üveg bort, az egészségtelen lenne, hanem egy fél liter fagylaltot vagy egy zacskónyi kekszet, esetleg egy tábla csokoládét. Hiszen megérdemli, nem?

Ha ismerős ez a fenti szituáció, és Önnel is rendszeresen előfordul ilyesmi, akkor Önnek valószínűleg étkezési zavara van, ami káros hatással lehet mind a testi, mind pedig a lelki egészségére. Angolul binge eating disorder-nek (BED-nek) nevezik, és Amerikában már hivatalosan is számon tartják a pszichiátriai kézikönyvekben. A köztudatban azonban még nincs benne, hogy ez a zavar létezik, pedig szakértők szerint ez a fajta étkezési zavar a leggyakoribb napjainkban; gyakoribb az bulimiánál is. Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában az étkezési zavarral diagnosztizált 725000 emberből 360000 BED-ben szenved

Fogyni jó. Hízni rossz. Étkezz egészségesen! Mozogj sokat! - Napjainkban nagyon nehéz elkerülni ezeket az üzeneteket. De milyen határig jó fogyni? Kattintson! A BED azoknál a leggyakoribb, akik nagyon elfoglaltak, stresszes életet élnek, szoronganak, túl sokat dolgoznak. Az esti nassolásokat arra használják, hogy megszabaduljanak az egész napos stressztől, a magányosság érzésétől , a szorongástól. Azaz éppen azok az okok motiválják az esti nassolást, mint az esti alkoholizálást. Csak a BED-es nem a kocsma felé veszi az irányt munka után, hanem inkább kinyitja a hűtőszekrényt egy kis jutalomért. Éppen ezért az ilyenkor elfogyasztott ételek rendszerint magas cukortartalmúak – például fagylalt vagy keksz –, ezek ugyanis fájdalomcsillapító hatásúak és megnyugtatnak.

Ugyanakkor ezek a kellemes érzések nagyon rövid ideig tartanak, ugyanis épphogy elfogyasztják a fél doboz jégkrémet, azonnal bűntudatuk lesz, szégyellik magukat és megundorodnak az egésztől. Ahhoz pedig, hogy ezektől az újabb kellemetlen érzésektől szabaduljanak, újra a hűtőszekrényhez fordulnak, és újabb kör nassolásba kezdenek. És így alakul ki egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kikeveredni.

Sokan napközben egészségesen élnek, éjszaka pedig nassolnak

A dietetikus szakértő arra figyelmeztet, hogy a BED nem akkor kezdődik, amikor az ember nagy mennyiséget nassol. Bármilyen kevés az este elfogyasztott édesség, már étkezési zavarról beszélhetünk.

A zavart úgy lehet meghatározni, hogy az ember túleszi magát, de nem azzal a céllal, hogy az éhségét csillapítsa, hanem, hogy különböző rossz érzésektől – szomorúság, túlterheltség, unalom, stressz, magány – pillanatnyilag megszabaduljon. A BED-ben szenvedők rendszerint sokat szoronganak , kicsi az önbecsülésük, és az életükben sok a stressz. Ugyanakkor az evés nem segít ezeken a rossz érzéseken, csak tovább növeli őket.

A BED-hez egyébként rendszerint nem társul testképzavar , ahogyan az anorexiához és a bulimiához. Sőt, azok akik ebben szenvednek, nem feltétlenül túlsúlyosak. Nagyon gyakori ugyanis, hogy a BED-betegek napközben egészségtudatosan táplálkoznak.

Forrás: The Telegraph

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra