A magány megrövidíti az életünket

A magány és a társadalmi izoláció legalább olyannyira megrövidíthetik az életünket, mint a súlyos elhízás - állapította meg egy kutatás. Ez azokra is igaz, akik egyébként szeretnek egyedül lenni.

A hosszú élet titkát sokan tudni vélik: szedjünk vitaminokat, sportoljunk rendszeresen, szokjunk le a dohányzásról. A Brigham Young University kutatása szerint a barátoknak, ismerősöknek is nagy szerepe van abban, hogy meddig él valaki: a magány és a társadalmi elidegenedés ugyanis komoly veszélyt hordoz, legalább olyan rizikófaktornak számít, mint az elhízás.

A párkapcsolat számokban Egy átlagos házasság 14,8 évig tart - a tudomány ma már a szerelmet is számokba foglalja. Nem hangzik túl romantikusnak a német lap, a Die Welt szerint, de a tények egyértelműen kimutatják, hogy mi tesz jót - és mi nem - egy kapcsolatnak. A további részletekért kattintson! "Az elhízást, illetve a vele kapcsolatos krónikus betegségeket nagyon komolyan kezeljük. Itt az ideje, hogy a szociális kapcsolatok fontosságára is legalább ennyi figyelmet fordítsunk" - mondta Julianne Holt-Lunstad, a tanulmány vezető szerzője.

A magány és az izoláció, elidegenedés különbözőképpen jelentkezhet: egy ember érezheti magát egyedül egy nagy társaság közepén is, és az elidegenedést választhatjuk mi magunk is, például azért, mert szeretünk egyedül lenni . A kutatás szerzői szerint az élettartamra gyakorolt hatása azonban minden esetnek ugyanolyan.

A szakemberek szerint a magasabb halálozás különösen a fiatalabb, 65 év alatti korosztályt veszélyezteti. "A világon egyre többen élnek egyedül, és ez az arány folyamatosan növekszik. A magány ugyanolyan járványszerűen terjedhet, mint az elhízás " - mondta Tim Smith, a tanulmány másik szerzője.

A magány betegségek kialakulásához is vezethet

A magány betegségek kialakulásához is vezethet

A kutatásban több korábbi egészségügyi felmérés eredményeit elemezték, összesen nagyjából 3 millió emberrel. A kutatásokban a magányt, az elszigetelődést és az egyedül élést vizsgálták. Úgy találták, hogy a szociális kapcsolatok hiánya növelik a korai halálozás esélyét, míg a barátságok pozitív hatással vannak az egészségünkre. Ezek a megállapítások akkor is igaznak bizonyultak, ha egyéb tényezőket is figyelembe vettek (például a nemet, az életkort vagy a meglévő krónikus betegségeket). Holt-Lunstad és Smith korábbi kutatásaiból kiderült, hogy a magányosság ugyanolyan rizikót jelent, mint az alkoholizmus , vagy az, ha valaki napi 15 szál cigarettát szívna.

<iframe width="750" height="422" src="//videa.hu/player?v=S3CE9PcxJ9bq88Q6" allowfullscreen="allowfullscreen" webkitallowfullscreen="webkitallowfullscreen" mozallowfullscreen="mozallowfullscreen" frameborder="0"></iframe>

A szakemberek szerint jó néhány dolgot tehetünk azért, hogy ne érezzük magunkat magányosnak: az internet és az okostelefonok például nagyszerű lehetőséget biztosítanak arra, hogy a távoli ismerőseinkkel is rendszeresen tartsuk a kapcsolatot. A szakemberek szerint nem érdemes azonban csak az online kapcsolattartásra hagyatkozni, ebből hiányzik ugyanis a kellő érzelmi mélység .

A kutatás eredményeiről a Perspectives on Psychological Science című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.