Segítség, nem vagyok elégedett magammal!

Az agy szokásoktól eltérő elektromos hálózata ad magyarázatot arra, egyes emberek miért foglalkoznak megszállott módon a kinézetükkel, és miért szenvednek annyira képzelt vagy valós szépséghibáiktól.

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem szakemberei a Neuropsychopharmacology című lapban megjelent vizsgálat során 14 testképzavaros és 16 egészséges önképpel rendelkező felnőttet hasonlítottak össze, és kiderült, hogy előbbieknél a normálistól eltérő volt az agy elektromos hálózata azokon a területeken, melyek a vizuális és az érzelmi folyamatokért felelősek. Amint azt a kutatást vezető Jamie Feusner, az egyetem pszichiáter docense kifejtette, minél kevésbé hatékonyak egy ember agyában ezek a hálózati kapcsolatok, annál rosszabb tüneteket produkál az illető a saját külsejének megítélése terén, vagyis például egy átlagos súlyú ember kövérnek, egy teljesen jól kinéző pedig csúnyának tartja magát.

A testképzavar nagyjából a teljes népesség két százalékát érinti, az ilyen emberek a legkisebb szépséghibájukat is tragédiaként fogják fel, és súlyosabb esetekben mindez már a mindennapi életükre és munkájukra is káros hatással van.

A szakemberek szerint a mostani kutatás abban segít, hogy már az eddiginél korábban kimutathatóvá válnak ezek az agyi rendellenességek, így időben kiderül, ki az, akinél fennáll a testképzavar veszélye, és ezért különösen nagy odafigyelésre és szakszerű segítségre szorul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!