Las Vegas, az öngyilkosok városa?

Naponta 85 amerikai követ el öngyilkosságot, és évente több százezren kísérlik meg.

A Temple Egyetem szociológus professzora, Matt Wray azt állítja: az esetek többségében az idő és a helyszín is a rizikó faktorok közé tartoznak - állítja Matt Wray, a Temple Egyetem szociológus professzora.

Wray és a Harvard Egyetem munkatársai azt kutatták, vajon Las Vegasban nagyobb-e a kockázata az öngyilkosságnak, mint az ország más részein. Ennek érdekében Wray 30 évre visszamenően összehasonlította a Las Vegas-i öngyilkosságok statisztikai mintáit a többi városéval.

DepresszióA kutatásból kiderült: Las Vegas lakosai jelentősen nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot. A híres kaszinó város elhalálozott látogatói között kétszer annyi az öngyilkos, mint akik más városba tett kirándulás során vesztették életüket. A Las Vegasba látogatók még inkább veszélyeztetettek, mint a helyi lakosok. Wray szerint figyelemreméltó az is, hogy akik Las Vegasban laknak, de elutaznak otthonról, csökken annak veszélye, hogy önmaguk ellen fordulnak.

"Az egyik következtetés, amit ebből levonhatunk, hogy Las Vegas levegőjében van valami mérgező, vagy szuicidogén" - mondta Wray. A professzor szerint bizonyos élethelyzetek lehetnek a felelősek az öngyilkosságok földrajzi csoportosulására. "Az egyik lehet a szerencsejátékosok elkeseredése. A Las Vegasba látogató elveszíti az egész házát, és úgy dönt, véget vet az életének. A másik, hogy a szuicid hajlamú emberek közül aránytalanul sokan látogatnak el vagy költöznek Las Vegasba. Végül pedig "ragályként" terjedhet a jelenség, az emberek egymást igyekeznek túllicitálni. Las Vegas ebben az esetben mágnesként vonzza őket, csakúgy, mint a Golden Gate híd. Néhányan lehet, hogy kifejezetten az öngyilkosság elkövetésének célzatával utaznak oda."

"Las Vegas az egyik leggyorsabban növekvő metropolisza az Egyesült Államoknak, mely magával vonhatja a társas elszigetelődést, a széthullást és az összetartás eltűnését, mely jelenségeket már régóta kapcsolatba hozzák az öngyilkossággal."

A tanulmány azt is felfedezte, hogy Las Vegasban az elmúlt 30 évben csökkent az öngyilkosságok aránya, míg az ország többi részében enyhe növekedésnek indult. "Lehet, hogy ez annak a jele, hogy az ország többi része kezd hasonlóvá válni Las Vegashoz, mert növekszik az izoláció, a terjeszkedés és a szerencsejáték-ipar".

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!