"Hagyjál, nem vagyok bolond!"

Több százezer érintett

Világszerte növekszik a mentális betegségekben szenvedők száma. Magyarországon a nyilvántartott betegek száma 2007-ben mintegy 150 ezer volt. Valójában azonban az érintettek száma ennél jóval nagyobb lehet, hiszen sokan, félve az esetleges társadalmi stigmatizációtól, titkolják, hogy bármilyen problémájuk van, és el sem mennek orvoshoz.

Azok esetében pedig, akik valami módon (többnyire külső hatásra, hozzátartozójuk kezdeményezésére) mégis eljutnak szakemberhez, a kezelésben nehézséget jelent, hogy a betegek, de még a hozzátartozók is nehezen fogadják el a diagnózist, az életük átalakulását, a hosszan, nemegyszer élethosszig tartó gyógykezelés, gyógyszerszedés szükségességét.

Fokozottan érvényesek ezek a megállapítások a szkizofrénia esetében, ahol a betegséghez fűződő képzetek, a kezeléssel kapcsolatos (gyakran téves) elképzelések, a társadalmi megítélés jelentős akadályai lehetnek a diagnózis elfogadásának és a szakemberekkel való együttműködésnek. Mindezeket tovább súlyosbítja, hogy a szkizofrénia gyakran jár együtt a betegségbelátás teljes vagy részleges hiányával, ami értelemszerűen azt eredményezi, hogy a páciens szükségtelennek ítéli a kezelést, nem veszi be a gyógyszerét, nem vesz részt a kontrolltalálkozókon, nem jár el a terápiás foglalkozásokra.

Ma évről évre fejlettebb kezelési módok állnak rendelkezésre, de ezek mit sem érnek, ha a beteg nem hajlandó elfogadni ezeket. Ezért a mindennapi klinikai gyakorlatban kiemelt jelentősége van a páciens együttműködését javító terápiás módszereknek. A jól tolerálható és tartósan alkalmazható, hatásos antipszichotikus gyógyszeres terápia mellett nélkülözhetetlen a bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolat, és a hatékony kommunikáció. Alapvető szerepe van a betegekkel együtt élő, vagy őket gondozó,támogató hozzátartozóknak is, de nem megfelelő módon kezelve ezt a nem könnyű helyzetet, sok kudarcot érhetnek meg.

"Nem nekem van bajom, hanem neked!"

Egy amerikai kutató, dr. Torrey a következő, riasztó adatokkal indokolta azt, miért szükséges, hogy a súlyos mentális betegségben szenvedők orvosi kezelést kapjanak: Mintegy hárommillió amerikai embernek van kezeletlen súlyos mentális betegsége, közülük 150 ezer a hajléktalan, és kb. 159 ezer ember tölti börtönbüntetését olyan bűncselekmény miatt, amit akkor követett el, amikor nem részesült kezelésben. Akinek van mentális betegséggel küzdő a családjában (akár bipoláris, mániás depresszióról akár szkizofréniáról van szó), az tudja, hogy nem csak az érintett, hanem az egész család életére kihat ez a betegség. A hozzátartozók legtöbbet attól szenvednek, hogy bármennyire is szeretnének segíteni, tehetetlennek érzik magukat, mert sok esetben a szerettük konokul ellenáll minden jó szónak, kérésnek, érvelésnek: nem hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy ő beteg, segítségre szorul. Már orvoshoz juttatni sem könnyű, de talán még nehezebb a diagnózis után hosszú időre, sőt alkalmanként élethosszig tartó gyógyszerszedés szükségességét megértetni vele. Az egészségesek éretlennek, makacsnak, ostobának tartja a betegségét el nem fogadó hozzátartozójukat, az meg szinte gyűlöletet érez irántuk, hiszen "megalázó módon" betegnek, "hibásnak" tekintik őt. A betegségtudat hiánya igen gyakran szembefordítja a beteget a hozzátartozóival, akik természetesen arra szeretnék őt rávenni, hogy fogadja el a kezelést, amely jelentősen javít az állapotán, akár teljesen tünetmentessé is teszi. Számos esetben a helyzet odáig fajul, hogy a beteg ellenséget lát az őt gyógyszerszedésre biztató családtagjaiban, a legelképesztőbb összeesküvés elméleteket alakítja ki magában arról, hogy miért tekintik őt betegnek, hogyan akarnak "megszabadulni tőle", stb.. Az ellenségesség, bizalmatlanság eltávolítja egymástól a feleket, ami azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen elkallódik a beteg: sokan válnak közülük hajléktalanná, társadalmon kívülivé, deviánssá, vagy lesznek öngyilkosok. Ez utóbbi veszély nem lebecsülendő, hiszen a szkizofréniában szenvedők mintegy 10-15 százaléka vet önkezével véget az életének.

"Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre!"

Dr. Xavier Amador, a Teachers College Columbia University klinikai pszichológia professzora "Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre!" című könyvében arra a kérdésre keresi a választ, hogyan segíthetnek a hozzátartozók illetve a terapeuták a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában. A közelmúltban magyar nyelven is megjelent, valóban hiányt pótló könyv hitelességét nemcsak a szerző jelentős tudományos munkássága emeli, hanem az is, hogy személyes tapasztalatait is őszintén megosztja az olvasóval. Amador professzor bátyja ugyanis 25 éve skizofréniában szenved, és bizony még a pszichológusnak is hosszú időbe tellett, amíg sikerült tartósan rávenni testvérét a kezelőorvossal való együttműködésre.

A betegség tagadása is egyik tünete a betegségnek!

Már a könyv egyik legelső megállapítása is sokat változtathat a beteg családtagjainak, terapeutájának hozzáállásán. Nagyon fontos ugyanis, hogy a legújabb kutatások szerint a betegség belátásának hiánya nem hárításból, védekező viselkedésből, makacsságból vagy tájékozatlanságból ered, hanem maga is a kórkép egyik tünete, a betegség által okozott agyi diszfunkció jele. Nagy hasonlóságot mutat ez a jelenség az "anozognózia" nevű neurológiai szindrómával, ami a deficiteknek, tüneteknek és a betegség jeleinek fel nem ismerése, és amit például a stroke okozta neurológiai elváltozások váltanak ki. Ha ezt a hozzátartozók megértik, akkor már könnyebb belátni, hogy nem a beteggel, hanem, vele együtt a betegséggel állnak szemben akkor, amikor a kezelés elfogadásáért harcolnak.

Hogyan segíthetünk?

Amador professzor - aki részben gyakorló klinikai pszichológusként, részben szkizofréniában szenvedő bátyja révén családtagként tapasztalta a szkizofrénia kezelésének nehézségeit - abból indult ki, hogy hiányos betegségtudatú páciensekkel is hatékonyan együtt lehet működni, ha a betegség helyett a beteg által is észlelt problémákra összpontosítunk, és a véleménykülönbségek, viták helyett ezekre keresünk közös megoldásokat. Könyvében ismerteti az általa kidolgozott LEAP modellt, amelyben a betűszó egy-egy kialakítandó fogalom, teendő kezdőbetűiből áll össze: Listen (meghallgatás), Empathize (együttérzés), Agree (egyetértés), Partnership (partneri kapcsolat).

A módszer kulcsa a beteg helyzetének, érzéseinek megértése, a bizalomteli, számára biztonságot nyújtó légkör kialakítása, és az iránta tanúsított tisztelet. Különösen fontos az a tanács, hogy a terapeuták és a segítő családtagok ne vitatkozzanak a mentálisan beteg ember meggyőződéseivel, hanem keressenek közös pontot, amiben egyetérthetnek vele. Így például egyik betegnél az lett a közösen vállalható kiindulópont, hogy ha valaki a gyógyszert szedi, valószínűleg nem kell majd kórházba mennie, és később munkát is vállalhat. Az esettanulmányok ismertetése élővé varázsolja a szöveget, a szerző nemcsak bemutat, hanem elemez is sok olyan nehéz helyzetet, amely bármelyik mentális beteggel való kapcsolattartásban előfordulhat. Őszintén szól a korábban, bátyja betegségének kezdetén saját maga által elkövetett hibákról is. A könyv elolvasása mindenkinek ajánlható, akinek környezetében mentális betegségben szenvedő beteg él. Dr. Amador nemcsak gyakorlati, érthető és megfogadható tanácsokat, hanem reményt is fog számukra adni.

Ez is érdekelheti

szerotoninhiány

Így növeld szerotoninszintedet gyógyszer nélkül

munkaidő

Így üt vissza, ha nem szokványos munkaidőben dolgozol

motiválatlanság

Így hozhatod vissza a motivációdat depressziósként

gyász

„Megözvegyültem, minden önbizalmam odalett. Hogyan léphetnék tovább?”