Lehetséges-e az újrakezdés a párkapcsolatokban?

Minden kapcsolatban előfordulnak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Amennyiben azonban a felek nem oldják meg a problémákat, vagy nem úgy foglalkoznak velük, ahogy kellene, a fájdalom és harag egyre erősebb lesz, a szerelmesek közti kötelék pedig meglazul, olykor el is szakad. Amikor ilyesmi történik, sok pár elgondolkodik, azon, hogy vajon újrakezdhetik-e.

"Az újrakezdésnek nem sok értelme van - legalábbis akkor, ha szó szerint vesszük. Ilyen esetben ugyanis az újrakezdés azt jelentené, hogy megpróbáljuk visszakapni azt, amink volt, és amiről már kiderült, hogy nem működik" - magyarázza dr. Leslie Becker-Phelps pszichológus a webMD -nek írt cikkében. A szakember ugyanakkor leszögezte: ha igazán szeretjük egymást, és szeretnénk pozitív irányba változni, lehet esély arra, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, és begyógyítsuk a sebeket.

Boldog emlékek

Innen tudhatjuk, hogy a párunk nem szeret minket - részletek .

A pszichológus szerint ehhez elengedhetetlen, hogy még mindig őrizzünk az együttléttel kapcsolatos boldog emlékeket a szívünkben. "Emlékeztek, mi tetszett meg a másikban? Fel tudjátok idézni, milyen jól éreztétek magatokat együtt? Ha igen, akkor sikerülhet visszatalálni egymáshoz. Azzal, hogy képesek vagytok előhívni a régi élményeket, olyan pozitív érzéseket generálhattok egymás iránt, amelyek erősítik a köztetek lévő köteléket, növelik a problémák megoldása iránti elszántságot, és reményt adnak egy boldogabb közös jövőre" - így dr. Becker-Phelps.

Vissza lehet találni egymáshoz, de ennek vannak feltételei.
Vissza lehet találni egymáshoz, de ennek vannak feltételei. Fotó: Getty Images

Tisztelet és őszinteség

Ugyancsak fontos a kölcsönös tisztelet. A pszichológus azt mondja, ha a kapcsolat ezen aspektusa ingatag lábakon áll, muszáj javítani rajta. Segíthet például, ha a szerelmesek sokat beszélgetnek, és újra meg újra támogatásukról, megértésükről biztosítják a másikat. Az őszinteségnek szintén igen nagy szerepe van abban, hogy a párok visszataláljanak egymáshoz. "Ha a párod őszintén, szívből kommunikál, akkor tudhatod, hogy próbál nyitott lenni veled, nem rejteget előled semmit - vagyis, közel akar lenni hozzád. Ha azonban nem vagy meggyőződve az egyenességéről, akkor nem fogsz hinni neki, akármilyen szép dolgokat is mond arról, hogy meg akar változni, és hogy törődik azzal, hogyan érzed magad" - részletezi a pszichológus.

Érzelmi biztonság

Végül, de nem utolsósorban ügyeljünk arra, hogy mindketten azt érezzük: érzelmileg maximális biztonságban vagyunk a másik mellett. Egy egészséges kapcsolatban alapvető, hogy a felek a nehéz időkben is megkapják a számukra szükséges támogatást, bátorítást egymástól. Mindez dr. Becker-Phelps szerint a kölcsönös tiszteletről árulkodik, és arról, hogy mindketten a legjobbat akarják a másiknak. "Az a fontos, hogy akkor is ott legyen melletted, ha fenntartásai vannak a terveiddel kapcsolatban, és akkor is átsegítsen a nehézségeken, amikor hibát követsz el, vagy rossz döntést hozol" - húzza alá a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!