Psziché
Mentális zavarok
Sokan alábecsülik a dohányfüst veszélyeit
A legtöbb ember tisztában van a passzív dohányzás veszélyeivel, illetve a nikotin egészségre gyakorolt hatásaival, a dohányfüst szerepét a tüdőrák kialakulásában azonban sokan alábecsülik – derült ki a HáziPatika.com dohányzással kapcsolatos kvízének eredményeiből.
5 dolog, amit nehéz elviselni a dohányosoktól
Néhány évtizede még természetes volt bárhol - akár moziban vagy repülőn - rágyújtani. Ma éppen ellenkezőleg, a dohányosok lassan mindenhonnan ki lesznek tiltva. Ennek ellenére van még olyan szokásuk, ami a nemdohányzókat olykor kikergeti a világból.
A nap első felében észak, északnyugat felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, azonban délen, valamint a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan felhős körzetek. A déli tájakon elszórtan még előfordulhat havas eső, gyenge havazás, majd délutánra ott is megszűnik a csapadék. Estétől délnyugat, nyugat felől ismét felhősödés kezdődik, és újból előfordulhat havas eső, havazás. A nyugati, északnyugati szél hazánk északkeleti felén időnként megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap melegfront-jellegű, kifejezetten panaszfokozó hatású, főként az érzékenyebbek számára.