Ételfüggőknek is segíthet a gyógyszer

A kábítószer- és alkoholfüggők sóvárgásának enyhítésére szolgáló gyógyszer egy állatkísérleten alapuló friss tanulmány szerint a falásrohamok visszaszorításában is segíthet.

Az Amerikai Idegtudományi Társaság New Orleans-i éves konferenciáján bemutatott kutatásban kényszeres evőkké tettek patkányokat úgy, hogy naponta egy órán keresztül cukorban gazdag étrenddel táplálták az állatokat. Amikor azonban a naltrexone gyógyszert agyuk prefrontális kérgébe fecskendezték, a kényszeres evők sokkal kevesebbet ettek, majdnem annyit, mint a hagyományos étrenden élő egyedek.

A kutatás vezetője, Angelo Blasio, a Bostoni Egyetem Orvostudományi Kar addiktológiai laboratóriumának munkatársa elmondta, hogy a naltrexone az agy opioid receptorait gátolja, amelyeket a morfium, a heroin és más kábítószerek aktiválnak. Ezekről a receptorokról azt feltételezik, hogy a táplálkozási viselkedésben is szerepet játszhatnak. A gyógyszer eredetileg az alkohol- és kábítószerfüggők leszokásának segítésére szolgál.

Mivel a kísérletet patkányokon végezték, egyelőre túl korai lenne kijelenteni, hogy az eredmények az emberek esetében is igazak. Mindenesetre arra utalnak, hogy a prefrontális kéreg jelentős szerepet játszik a kényszeres evési viselkedésben. Blasio elmondta, hogy a naltrexone az agy bármely területén gátolhatja ezt a fajta opioid receptort. További kutatásokkal kell vizsgálni, vajon egy olyan gyógyszer, amely kifejezetten a prefrontális kéregben gátolná a receptorokat, még ennél is nagyobb hatást gyakorolhat-e a táplálkozási viselkedésre.

A kutatásból az is kiderült, hogy a kényszeres evő patkányok prefrontális kérgében megváltoztak azok a gének, amelyek az opioid receptorokhoz kötődő agyi fehérjéket kódolják. Ennek a felfedezésnek egyelőre nem lehet meghatározni a jelentőségét, de elképzelhető, hogy ezek a változások járulnak hozzá az ismétlődő falási rohamokban szenvedő betegekben tapasztalható kontrollvesztéshez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!