Mit jelent, ha rossz a szaglása?

A pszichiátriai megbetegedésekre hajlamos emberek szaglása kevéssé fejlett, ami utal az agy elülső felének elégtelen működésére - derült ki egy új kutatásból.

Az ausztrál Macquarie Egyetem két munkatársa, Mehmet Mahmut és Richard Stevenson tett közzé egy erről szóló cikket a című folyóiratban. A pszichopátiás kórkép egy széles körű fogalom, melybe a súlyos személyiségzavarral járó betegségek tartoznak. Az állapotokat kísérheti érzéketlenség, mások manipulálása, élvhajhászás és antiszociális viselkedés, melyek felfedezhetők az egyébként egészséges embereknél is.

Kutatások kimutatták, hogy a pszichopata jellemzőkkel rendelkezők agyának elülső része nem működik rendesen. Ez a terület felelős a tervezési feladatok végrehajtásáért, az indulatszabályozásért, és a szociális normák betartásáért. A diszfunkció pedig érinti a szaglást is.

Mahmut és Stevenson meg akarták tudni, hogy a rossz szaglás összefügg-e a pszichiátriai betegségekre való hajlammal, ezért 79, priusszal nem rendelkező felnőttet vizsgáltak. Felmérték szaglásukat, illetve szaglószerveik érzékenységét. Osztályozták pszichopátiás jellemzőiket is négy szempont szerint: manipulatív jellem, érzéketlenség, kiszámíthatatlanság és bűnözői hajlam, majd megnézték, hogy mennyire képesek az együttérzésre.

Kiderült, hogy az erősen pszichotikus vonásokkal rendelkezők nehezen azonosították be az illatokat, illetve különböztették meg azokat egymástól. Ezek az eredmények azt mutatták, hogy a szaglást irányító agy területek kevésbé hatékonyan működnek a pszichózisra hajlamos egyéneknél.

"Alátámasztottuk azt a feltételezést, hogy az agy elülső területeinek deficitje jellemző lehet a bűnözésre nem hajlamos pszichopatákra" - írták a kutatók. "A szaglás vizsgálata a pszichotikus vonások érdekes jellemzője lehet, mert a szaglásvizsgálatok teljesítmény-mérői nem egészen egyértelműek, így kevésbé lehet kiszűrni a csalásokat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.