Nem pótolja a beszélgetést az sms

Egy kísérletben szereplő lányok, akik szóban beszéltek édesanyjukkal, egyértelmű pozitív fizikai reakciókról számoltak be, azonban akik csak írásban, tehát sms, vagy internetes csevegés útján érintkeztek anyjukkal, nem tapasztaltak hasonló pozitív hatást.

Egy fiatal lányokat vizsgáló kísérlet keretében amerikai kutatók megfigyelték, hogy az érzelmekért felelős hormonok - mint például a kortizol és az oxitocin - potenciálisan kedvezőbb hatást előidézve viselkedtek, miközben egy kellemetlen, stresszes eseményt szóbeli, például telefonos beszélgetés során oszthattak meg édesanyjukkal, azokhoz a lányokhoz viszonyítva, akik nem szóbeli beszélgetés , hanem online szociális média, tehát sms vagy chat útján érintkezhettek az anyjukkal.

"Nem egyértelmű számunkra a jelenség oka, de valószínűleg az adott személy hangjának a hallása komoly szerepet játszik. Egy személy hangja ugyanis nemcsak a hangnemet és az őszinteséget, de a beszélő identitását is közvetíti" - magyarázta Leslie Seltzer, a madisoni székhelyű Wisconsini Egyetem pszichológia szakos posztdoktori hallgatója, a tanulmány szerzője. "Egy telefonos beszélgetés során egy gyerek könnyen beazonosíthatja, hogy valóban a szüleivel beszél, miközben sms-ezés vagy chat során erre nem feltétlenül képesek" - tette hozzá Seltzer.

Seltzer és kutatótársai összehasonlította a kísérletben résztvevő 68 nyolc-tizenkét éves lány hormonális reakcióit, miközben telefonon keresztül, vagy sms útján érintkezésbe léptek anyukájukkal egy meglehetősen nehéz matematikai és szóbeli teszt elvégzését követően. A kutatók megállapították, hogy sokkal több kortizol és oxitocin , úgynevezett boldogsághormon termelődött azoknál a lányoknál, akik a beszélgetés során hallhatták szüleik hangját, mint azoknál, akik csak írásban tudtak érintkezésbe lépni szüleikkel.

Leslie Seltzer a Személyiségi és Szociálpszichológiai Társaság New Orleans-i éves konferenciáján prezentálta kutatási eredményeit és a tanulmány az Evolution and Human Behavior című pszichológiai szakfolyóirat legutóbbi számában is megjelent.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra