Nem kell önbizalom a sikeres állásinterjúhoz

A nárcisztikus személyiségű emberek gyakran jobban szerepelnek az állásinterjúkon, mint az egészséges önbizalommal rendelkezőek, mert ez előbbiek sokkal jobban el tudják magukat adni, és meggyőzőbbek lehetnek az interjúztatók szemében.

Ha igazán szeretjük magunkat, az állásinterjúkon is sikeresek lehetünk, csakúgy mint a nárcisztikus emberek. Bár ők néha visszataszítóan szeretik önmagukat, az ilyen helyzetekben - akármilyen furcsa is - ez előny lehet. Aki ugyanis nárcisztikus, önmagáról is pozitívabban tud beszélni, vagyis könnyebben tudja magát "fényezni" az interjúztatók előtt. Ez azért szükséges, mert a munkaerőpiac, ahogyan a nevében is benne van, némiképpen tényleg egy piac, ahol önmagunkat kell meggyőzően eladni.
"Ez az egyike azoknak a helyzeteknek, ahol nincs negatív következménye, ha valaki szép dolgokat mond önmagáról. Sőt ez az elvárás" - magyarázta a tanulmány szerzője, Peter Harms. - "Nézzük csak azokat, akiknek ez kényelmes feladat, nekik sokkal jobban megy, mink azoknak, akiknek nem."


A tanulmányhoz 72 állásinterjú videóanyagát vizsgálták meg a kutatók. A felvételeket megmutatták 222 felvételiztetőnek, majd a véleményüket kérték. Érdekes módon a szakemberek sokkal jobb értékelést adtak a nárcisztikus személyiségeknek, akik gyorsan, hosszan és határozottan beszéltek, miközben mosolyogtak, mint a szerényebb jelentkezőknek.

A kutatók hozzátették, hogy bár a munkáltatók nem szívesen alkalmaznának egy ilyen személyiségtípusú embert, az állásinterjúkon mégis ők azok, akik meggyőzőbb benyomást keltenek számukra. Ugyanakkor az interjúztatóknak nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy valaki csupán taktikai okokból viselkedik így, miközben egészen más típusú a színfalak mögött.

A tanulmány az Applied Social Psychology folyóirat oldalain jelent meg.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+9, +17 °C
Minimum:
+4, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt kezdetben itt-ott rövid időre kisüthet a nap, de aztán mindenhol beborul az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag