Önimádók vezető szerepben

Gyakrabban válnak csoportvezetővé a nárcisztikus (önimádó) emberek - állítja egy amerikai tanulmány.

A kutatók szerint ez a jelenség a vezető nélküli csoportok esetében is igaz, bár az önimádó emberek semmivel nem teljesítenek jobban ebben a szerepben, mint a többi ember. A nárcisztikus emberek általában erősen énközpontúak, túlbecsülik saját képességeiket, ugyanakkor híján vannak az empátiának.

"Az érdekes ebben az egészben az, hogy nemcsak a nárcisztikusak tekintenek magukra vezetőként, de a csoport többi tagja is" - nyilatkozta Amy Brunell, a kutatás vezetője, az Ohio Állami Egyetem pszichológus segédprofesszora.

"Nem csoda, hogy a nárcisztikus típusú emberekből gyakran válnak vezetők, hiszen szeretik, ha hatalmuk van, magabiztosak, megnyerők és extrovertáltak. A gond csak az, hogy ezen tulajdonságaikkal együtt sem szükségszerűen jobb vezetők" - nyilatkozta Brunell professzor.

A kutatásban közel 430 önkéntes egyetemista vett részt, akik először mind különböző személyiségteszteket töltöttek ki. A hallgatókat ezután négy csoportra osztották, és megkérték, válasszák ki a vezetőjüket. Az önkéntesek másokat és magukat is jelölhették a vezető szerepére. Az eredmények szerint a személyiségteszten nárcisztikus jegyeket mutató hallgatók szinte minden esetben saját magukat jelölték a vezető szerepére. Általánosságban elmondható, hogy a csoport többi tagja is ezeket a személyeket tartotta a legalkalmasabbnak a vezetői szerepre.

Ezek után, hogy felmérjék a vezetők rátermettségét, kitöltettek velük egy tesztet, amelyben 15 olyan dolgot kellett kiválasztaniuk, amelyek segíthetik őket és csoportjukat a túlélésben egy esetleges katasztrófa esetén. Az eredményeket összehasonlították egy katonai túlélési szakértő által összeállított listával. Kiderült: a nárcisztikus vezetők semmivel nem teljesítettek jobban a túlélési teszteken, mint az átlagemberek.

Fontos azonban, hogy a nárcisztikus magatartást ne keverjük össze az egészséges önbizalommal. "Az egészséges önbizalommal megáldott emberek bár magabiztosak és megnyerők, de empatikusak és törődőek is. A nárcisztikusokat nem érdekli a többi ember, csak saját maguk. Az igazság az, hogy megfigyeléseink szerint bizonyos esetekben az ilyen emberekből még rosszabb vezetők válhatnak, mint az átlagemberekből, hajlamosabbak ugyanis a kockázatvállalásra és a hanyagságra" - magyarázza Brunell professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!