Kiderült, ezek a szakmák hajlamosítanak az ivásra

Egy friss kutatás szerint bizonyos szakmák, munkakörök esetén nagyobb a veszélye a túlzott alkoholfogyasztásnak.

Az alkoholnak közismerten fertőtlenítő hatása is lehet, így sokan azt gondolják, hogy egy-két feles legurítása megvédheti őket a vírusoktól. Vajon tényleg így van? Kattintson és kiderül!

A Liverpooli Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy az ipari és építőipari szakmunkák esetében a legvalószínűbb az összefüggés az erős alkoholfogyasztással, a diplomás foglalkozások - többek között orvos, tanár - esetében kevésbé valószínű a gyakori poharazgatás. A BMC Public Health című szaklap friss számában megjelent tanulmány készítői szerint főként a 40-69 éves korosztályban gyakori a megnövekedett alkoholfogyasztás ezekben a szakmákban. Az Egyesült Királyságban a kocsmárosok és vendéglősök, a kőművesek és az ipari takarítók munkakörében nagyobb az alkoholt fogyasztók aránya. A legkisebb összefüggést a lelkészek, a fizikusok, a geológusok, a meteorológusok és az orvosok esetében találták.

alkohol ivás alkoholfüggőség munka munkakör
Az építőipari szakmunkások körében gyakoribb az erős alkoholfogyasztás. Fotó: Getty Images

Van különbség a nők és a férfiak között

A foglalkozás és az alkoholfogyasztás kapcsolatát a brit Biobank egészségügyi adatbázis 2006 és 2010 között toborzott résztvevői közül 100 817 felnőttön vizsgálták, átlagéletkoruk 55 év volt. A résztvevők beszámoltak foglalkozásukról, valamint a hetente és a havonta megivott alkohol mennyiségéről. A nőknél az számított erős fogyasztónak, aki hetente több mint 35 egységnyi, a férfiaknál, aki heti 50 egységnyi alkoholnál többet ivott. Egy egységnek Nagy-Britanniában 10 milliliter (8 gramm) tiszta alkohol számít. A kutatók azt is megállapították, hogy a foglalkozás és az erős alkoholfogyasztás összefüggése eltérő a nők és a férfiak esetében. Az ipari vagy építőipari szakmunkák a férfiaknál kapcsolódtak az erős alkoholfogyasztás valószínűségéhez, a nőknél a vezetői- menedzseri munkakörök.

Az erős alkoholfogyasztás a férfi lelkészek, orvosok és várostervezők körében volt legkevésbé valószínű, a nőknél ezek a foglalkozások az iskolatitkár, a biológus, a biokémikus és a fizioterapeuta voltak. "A nők és férfiak között megfigyelt, foglalkozás és alkoholfogyasztás kapcsolatát érintő különbségek jelezhetik, hogy a munkakörnyezet , a nem és más bonyolult tényezők hogyan befolyásolják az alkohollal való kapcsolatot" - mondta Andrew Thompson, a tanulmány egyik szerzője.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

A legtöbb helyen többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, a Dunántúlon lehet összefüggőbb a felhőtakaró. Ott kora délutánig előfordulhat néhol kisebb zápor, később csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén erős széllökések kísérik. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a légmozgás. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 12 és 17 fok között alakul. Este hidegfront érkezik.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra