Kiderült, milyen csecsemőnek lenni Magyarországon

Melyik szülő veszi ki a legnagyobb részt a csecsemő gondozásából? Milyen gyakran látja a baba a nagyszüleit? Felveszik-e azonnal a kicsit, ha sír, és táplálják-e anyatejjel élete első fél évében? Egyebek mellett ezekre adott választ a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének hazai helyzetet vizsgáló jelentése.

Érdekes megállapításokat tett a június elején publikált Csecsemőkor Magyarországon című jelentés , amely a néhány hónapos babák életkörülményeit vizsgálta. Egyebek mellett az is kiderült, hogy a legtöbb család a nagyszülőkkel is meglehetősen szoros kapcsolatot ápol. A csecsemők csaknem 99 százalékának legalább egy nagyszülője él, és a gyermekek több mint 41 százaléka naponta látja a nagymamáját vagy nagypapáját. 13 százalék egy háztartásban is él valamelyik nagyszülővel legalább az első fél évben – írta az eredményekről beszámoló cikkében a Qubit .

anyaság, szülőség, csecsemő, Magyarország
Az etetés, valamint az éjszakai megnyugtatás gyakran kizárólag anyai feladat. Fotó: Getty Images

Munkamegosztás az anyák és az apák között

Azok a párok, akik a baba fogantatásakor házasok voltak, szinte kivétel nélkül házasok is maradnak legalább a gyermek féléves koráig, és a féléves gyermekek mindössze 4 százalékát neveli egyedülállóként az anya. Mint kiderült, az elsőgyermekes párok között jellemzőbb, hogy a szülők megosztják a gyermek ellátásával kapcsolatos feladatokat. Leginkább a ringatás és a sétálás az, amit az apa és az anya felváltva végez. Ezzel szemben az etetés, valamint az éjszakai megnyugtatás gyakran kizárólag anyai feladat. Amit pedig tipikusan apai feladatnak gondolnánk, az a fürdetés, ám ezt is csupán a megkérdezettek 11,5 százaléka vállalja rendszeresen vagy mindig.

A kutatásban részt vevő csecsemők átlagosan 51,5 centiméterrel és 3270 grammal jöttek világra. A koraszülöttek aránya 8 százalék alatt volt. A szülők válaszai alapján a babák több mint felét azonnal felveszik, ha sír, és 63 százalékuknak cumit is adnak, hogy megnyugodjon. Kiderült továbbá, hogy a csecsemők több mint 94 százalékát táplálták anyatejjel az első fél évében, ám az ajánlások ellenére jellemzően nem kizárólag anyatejet kapnak a babák. A kicsik háromnegyedénél az igény szerinti szoptatás elvét követik az édesanyák.

Alváshiány és szorongás

Az újdonsült anyák átlagosan 6-7 órát alszanak, ám gyakran ezt is 2-3 megszakítással. Ezzel szemben a babák átlagos alvásideje 12,5 óra, vagyis kétszer annyi, mint az anyáké. Azonban a csecsemők harmada még így is kevesebbet alszik az ajánlott napi 12 óránál. A félévesek csaknem 45 százaléka még nem alussza át az éjszakát.

A szülők majdnem tizede erős szorongásokkal küzd a baba megérkezését követően, az anyák többsége viszont alapvetően elégedettséggel és pozitív érzésekkel beszél az anyasásáról. Az anyák majdnem fele azonban tapasztal valamilyen egészségügyi problémát a szülést követően.

Az anyák többsége nem magányos

Bár az anyává válás sokak szerint egyet jelent az elmagányosodással , a Népességtudományi Kutatóintézet által megkérdezett kisgyermekes nők jellemzően 3-4 közeli baráttal is rendelkeznek, és többségük napi szinten tartja a kapcsolatot a saját édesanyjával. Legfeljebb 6 hónappal a szülés után viszont mindössze az anyák 4 százalék tér vissza legalább részben a munka világába, míg 47 százalékuk új munkahelyet keresne, amint a gyermekük közösségbe – bölcsődébe vagy óvodába – kerül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.