Cukorbetegség: ezért nem gyógyul a seb

A diabétesz számos kellemetlenséggel járhat együtt, ezek egyike a lassú sebgyógyulás. Pontosan milyen folyamatok állnak a hátterében, és mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a sérülés elfertőződését, a szövődmények kialakulását?

Lábszárfekély is lehet a vége

Az egyik leggyakoribb anyagcsere-betegség a világon a cukorbetegség . Lényege, hogy az inzulinhatás csökkent vagy hiányzik, így a szervezet egyes sejtjei nem képesek a vérből a szőlőcukrot felvenni, és éheznek. A szervezetben zajló sok más folyamat mellett negatív hatással van a sebgyógyulásra is: jelentősen lelassítja, nehezebbé teszi azt, aminek következtében egy egyszerű otthoni baleset is súlyos következményekkel járhat. Ezek egyike például a lábszárfekély, amely a cukorbetegség jellemző szövődménye, és az érintett végtag amputációjához is vezethet. Kiemelten fontos tehát, hogy minél hamarabb felfedezzük magunkon az esetleges sérüléseket, és megfelelően - akár szakember bevonásával - kezeljük őket.

Lábszárfekély: így alakul ki Nehezen gyógyuló seb, amely sokszor fájdalmas és nemcsak az életminőségen ront, hanem a továbbfertőzés esélye miatt rendkívül veszélyes is: ez a lábszárfekély. Sikeres kezelése nem lehetetlen, de ehhez tudni kell, mi okozta kialakulását. Részletek itt .

Ezért lassabb a sebgyógyulás

A cukorbetegség számos olyan komplikációt okozhat, amely befolyásolhatja a sebgyógyulást. Ilyen a neuropátia, vagyis az idegek károsodása, amelynek elsődleges tünete a végtagokban tapasztalható érzékkiesés: általában a kezek, lábak legtávolabbi részén jelentkezik először, majd a károsodás onnan halad fölfelé. Mivel a neuropátia következtében a beteg az érintett területeken nem érzi, hogy megsérült, a seb könnyen elfertőződhet.

A rossz vérkeringés szintén kockázati tényező, megfelelő véráramlás hiányában ugyanis nem jutnak el a sejtekhez a létfontosságú tápanyagok, illetve az oxigén. Bármilyen állapot, ami akadályozza a vér útját, növeli a sebgyógyulás idejét, az elfertőződés valószínűségét. A cukorbetegeknél például kétszer nagyobb az esélye a perifériás artériás betegség (PAD) kialakulásának, amely kifejezést főként az alsó végtagok érszűkületi megbetegedésére használják. A diabétesszel együtt járó immunrendszeri gyengeség ugyancsak befolyásolhatja a sebgyógyulást, és nagyobb a valószínűsége annak is, hogy hatására a sérülés elfertőződik.

Nem véletlen, hogy diabétesz esetén a páciens elsődleges feladata a kiegyensúlyozott vércukorszint biztosítása. A véráramban felgyűlő extra mennyiségű cukor amellett, hogy kedvező feltételeket teremt a kórokozók szaporodásának, megakadályozza, hogy az immunsejtek felvegyék a harcot a betolakodókkal. Mindez lassabb sebgyógyulást, rosszabb esetben a sérülés elfertőződését eredményezheti.

Mire kell figyelnünk?

Az első és legfontosabb, hogy rendszeresen, naponta ellenőrizzük magunkat, minél korábban felfedezzük ugyanis a különféle sebeket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elkerülhetjük a problémákat. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani a lábainkra, karjainkra, testünk azon részeinek vizsgálatához pedig, amelyeket csak kevésbé vagy egyáltalán nem látunk, kérjünk segítséget családtagjainktól.

Cukorbetegség esetén lassul a sebgyógyulás
Cukorbetegség esetén lassul a sebgyógyulás. Fotó: Getty Images

Minden sérülés azonnali kezelést igényel, és ha nem komoly a seb, otthon is elláthatjuk, írtuk korábbi cikkünkben . Először langyos folyóvíz alatt távolítsuk el róla a szennyeződéseket, majd használjunk sebkezelő oldatot vagy spray-t. Az ideális készítmény fertőtlenít, így megakadályozza a seb felülfertőződését, segíti a kialakult fertőzés kezelését így támogatva a sebgyógyulást, ezenkívül jódmentes, és nem allergizál. Érdemes színtelen antiszeptikumot választani, az ugyanis nem akadályozza a sérülés állapotának megítélését. A sebet ezután nedves sebkezelő kötszerrel fedjük le, amelyet rendszeres időközönként cseréljünk. Adandó alkalommal célszerű eltávolítani az elhalt szöveteket is: ezek azáltal késleltetik a gyógyulási folyamatot, hogy ideális terepet biztosítanak a kórokozók, toxinok terjedésének. Figyeljünk arra, hogy a gyógyuló sebet ne érje nyomás, mert az ronthat az állapotán.

Ha súlyosabb sebet szereztünk, vagy úgy érezzük, tüneteink rosszabbodnak, esetleg tovább tartanak, mint egy hét, mindenképpen forduljunk orvoshoz. Bizsergés, égő érzés, érzékkiesés, tartós fájdalom, duzzanat esetén szintén ugyanez a leglogikusabb lépés. A szakember megvizsgálja a sebet, és tanácsot ad, hogyan lehet megfelelően kezelni.

Amit még tehetünk

Általánosságban elmondható, hogy a szövődmények megelőzéséhez elengedhetetlen a fokozott odafigyelés és a szakszerű sebkezelés. Mindazonáltal ne feledkezzünk meg azokról az életmódbeli tényezőkről sem, amelyek cukorbetegség esetén különösen nagy jelentőséggel bírnak: ha betartjuk a szabályokat, tovább megőrizhetjük egészségünket, ez pedig számos folyamatra, így a sebgyógyulásra is jótékonyan hathat.

Mindenekelőtt törekedjünk a stabil vércukorszint kialakítására! Együnk naponta többször, kisebb adagokat, és ügyeljünk a fő táplálék-összetevők (szénhidrát, fehérje, zsír) arányára. Tartózkodjunk az olyan ételektől és italoktól, amelyek hozzáadott cukrot, egyszerű szénhidrátokat tartalmaznak, helyettük részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint a sovány fehérjeforrásokat.

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok is hasznosak lehetnek, gondoskodjunk az elegendő B12-, D- és C-vitamin-, valamint cink-, folsav-, magnéziumbevitelről. A rendszeres mozgás szintén fontos, mivel javítja az inzulinérzékenységet: naponta legalább 30 percet sportoljunk, de a tempós séta ugyancsak segíthet. Hagyjuk abba a dohányzást, ez a rossz szokás károsítja a sejteket, rontja az immunrendszer állapotát és növeli a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra