Van megoldás a horkolás ellen

Friss kutatások szerint egy matchbox-méretű eszközzel végre véget lehet vetni a krónikus horkolás által okozott számos problémának. A bőr alá helyezett szerkezet képes az alvás közbeni légzést szabályozni.

Jelenleg az alvási apnoéban szenvedők számára a leggyakoribb kezelési mód egy maszk viselése, amelynek segítségével a páciens légútjai nyitva maradnak. Ugyanakkor ez nem mindenkinél működik, és akad, akit kifejezetten zavar alvás közben a maszk.

A mostani vizsgálat során - amelynek eredményeiről az athéni Szívbetegség Kongresszuson számoltak be a szakemberek - olyan szívbetegeket kísértek figyelemmel, akiknek a szíve nem képes elegendő erővel verni, ezáltal a betegek folyton fáradtnak érzik magukat és légszomjjal küzdenek. A kísérletben résztvevőknél emellett központi alvási apnoét is diagnosztizáltak, amelynek hatására az agy "elfelejti" az izmokat rávenni arra, hogy alvás közben is lélegezzenek, így a betegek gyakran levegő után kapkodva ébrednek álmukból.

Új módszer horkolás ellen (Fotó: Europress)

Új módszer horkolás ellen (Fotó: Europress)

Ennél gyakoribb jelenség az obstruktív alvási apnoe, ami leginkább a túlsúlyosakat érinti. Ennek során a levegő útját vagy a mellkas súlya, vagy a keskeny orrlyukak akadályozzák, és bár a beteg próbál normálisan lélegezni alvás közben, ez még sem sikerül neki.

Amint azt William Abraham professzor, az Ohio Állami Egyetem szakembere kifejtette, az újonnan kifejlesztett implantátum révén javul a betegek alvásminősége és a szívfunkciója is, azok, akik már kipróbálták, állítják, hogy évek óta nem aludtak ilyen nyugodtan, ráadásul napközben is energikusabbak és frissebbek.

Az eszközt a pacemakerhez hasonlóan a bőr alá ültetik be, közvetlenül a kulcscsont alá, a vezetékeket pedig az egyik vénában vezetik el, a rekeszizom ideg közelében. Az eszköz a rekeszizom idegen keresztül stimulálja magát a rekeszizmot, ezáltal összehúzódásra ösztönzi azt, és így szabályozza a beteg éjszakai légzését.

A kísérletben 46 személy vett részt, akik egy éven át használták az implantátumot, és mindannyian pozitív tapasztalatokról számoltak be, ezért Abraham professzor azt javasolja, a központi alvás apnoétól szenvedő betegeknek a maszk helyett minden esetben ezt a megoldást kellene javasolni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!