A kék fény jobban ébren tart a kávénál

A kék fény olyan biológiai folyamatokat indít el a testben, amelyek vetekednek a koffein élénkítő hatásával, méghozzá teljesen ártalmatlan módon.

Egy friss kutatás szerint a kék fénynek kitett emberek jobban teljesítettek a figyelemelvonást vizsgáló teszteken, mint a okostelefonok és más készülékek pedig nyugtalan pihenéshez vezethetnek, mert a fény hatására csökken a melatonin-termelés, ami a test belső órájához szükséges.

Egy friss tudományos értekezés szerint azonban a kék fénynek pozitív hatása is van a testre: a megfelelő időben alkalmazva ugyanis jobban élénkít, mint a koffein . A Közép-Svédországi Egyetem szakértői összehasonlították a kék fény és a koffein agyra gyakorolt hatását, és kiderült, hogy mindkettő hasznos, de a koncentrációs képességet ellenőrző teszteken érdekes módon jobban teljesítettek azok, akik fényt "kaptak".

Kávé helyett kék fény segít az ébren maradásban

Ugyanolyan mértékű figyelemelvonás esetén azonban a koffeines csoport tagjai gyengébben teljesítettek. "A kék fény és a koffein úgy tűnik, hogy ugyanolyan változást idézett elő a pszichomotoros funkciókban" - írják a szerzők. "A kék fény különböző helyzetekben képes jótékonyan befolyásolni a kognitív funkciókat, elősegítve a figyelem összpontosítását" - teszik hozzá.

A kísérlet elméleti kutatásra épült, amely szerint a kék fény fejleszti a memóriát, a figyelmet és a reakcióidőt. Bár ártalmatlan a sejtekre, képes biológiai változásokat elindítani a testben, és egyre több orvosi kezelési mód része. A Heidelbergi Egyetemi Kórház orvosai például fájdalomcsillapításra használják. Sőt, más kutatások szerint rossz lehelet ellen is hatékony lehet, mert kétperces fénykúra esetén is elpusztulnak a szájszagért felelős baktériumok.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30, +40 °C
Minimum: +16, +24 °C

Megnövekszik a felhőzet, de napos időszakok is lesznek. Egy hidegfront mentén délutántól nyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Keleten még marad a hőség. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódk a délnyugati szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 40 fok között alakul. Pénteken eleinte a hőség jelenti az igénybevételt, majd egy érkező hidegfront miatt fokozódik a terhelés. Erős fejfájás, migrén jelentkezhet, romolhat a keringési rendszer betegségeivel küzdők és a szívbetegek állapota. A kinti programok során az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: