Egyre több gyerek depressziós – nem jó, ha mindentől megóvjuk

Az iskoláskorúak körében minden eddiginél több a szorongó és depressziós gyermek. Bár a mentális egészség romlása vélhetően nem egytényezős, egy új tanulmány szerint a szabad játék hiánya is hozzájárul.

Az elmúlt évtizedekben a gyerekeknek egyre kevesebb lehetőségük van a felnőttek irányításától független, szabad játékra, ez pedig súlyos mentális zavarokat okozhat – derült ki egy, a Journal of Pediatrics című szakfolyóiratban közzétett eredményekből. Bár a szándék alapvetően jó, mégis a felnőttek arra irányuló törekvése, hogy folyamatosan irányítsák és megvédjék gyermekeiket, megfosztotta őket attól a függetlenségtől, amely elengedhetetlen a mentális egészséghez. Ez pedig hozzájárult a fiatalok körében a szorongás, a depresszió és az öngyilkosság rekordszintjéhez – hívja fel a figyelmet a Medical XPress.

szorongás, gyerek, fiatal, elvárás, depresszió, öngyilkosság, szabad játék, figyelem, bizalom
Rendkvül sok a szorongó gyerek. Fotó: Getty Images

Hagyjuk őket játszani!

A szülőkhöz számtalan olyan üzenet jut el, hogy mennyi veszély fenyegeti a felügyelet nélkül hagyott gyerekeket, keveset hallanak azonban arról, hogy a kiegyensúlyozott gyermekkorhoz önálló tevékenységre is szükség van. Ezzel azt is üzenjük a gyermekünknek, hogy bízunk benne, felelősségteljesnek és rátermettnek tartjuk őt. Érezniük kell ugyanis, hogy meg tudnak birkózni a való világ kihívásaival az iskola falain kívül is – mondta David F. Bjorklund, a tanulmány társszerzője, a Florida Atlantic University pszichológia tanszékének professzora. A tanulmány rávilágított, hogy a gyermekek szabadsága a felnőttektől távol, bizonyos fokú kockázattal és személyes felelősséggel járó tevékenységekben is jelentősen lecsökkent. 

A kockázatosabb játékok, mint például a fáramászás segít megvédeni a gyerekeket a fóbiáktól, és csökkenti a jövőbeli szorongást azáltal, hogy erősíti az önbizalmat a vészhelyzetek kezeléséhez. 

A teljesítménykényszer is sokat ront a helyzeten

A kutatók szerint az is rendkívül káros, hogy a gyerekekre egyre nagyobb teher hárul: a folyamatosan duzzadó tananyag és házi feladat mennyisége is megnehezíti, hogy a szabad játékra is jusson idejük. Az önálló tevékenység egyik legfőbb eleme, különösen a kisgyermekek esetében, a játék. A kutatások, valamint a mindennapi megfigyelések is azt mutatják, hogy a játék a gyermekek boldogságának közvetlen forrása – mondta Bjorklund. Nem szabad tehát ennek a lehetőségét megvonni tőlük. Ráadásul az iskolában, tanulással eltöltött idő folyamatos növekedése és a teljesítménykényszer a kudarctól való félelmet is táplálja, ami szintén szorongóvá teheti a gyerekeket. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!