Gyógyszerfelírás: nagy változás jön a háziorvosi ellátásban

Májustól várhatóan többféle készítményt irathatunk fel a háziorvossal, ami legfőképpen a krónikus betegeknek jelent majd nagy könnyebbséget.

Májusra várják a háziorvosok azt a hatáskörbővítő jogszabálycsomagot, melynek keretében a háziorvosok több olyan készítményt is felírhatnak majd, ami miatt a betegeknek eddig szakorvoshoz kellett menniük. 

háziorvos, családorvos, alapellátás
Bővülhet a háziorvosok feladatköre. Fotó: Getty Images

Készül a jogszabályi háttér

A folyamatosan növekvő betegszám miatt az alapellátás jelentős megerősítésre szorul. Az üres praxisok feltöltése mellett erre olyan megoldások is léteznek, mint a háziorvosok jogköreinek bővítése, mely a szakmán belül már régóta napirenden van. Heteken belül jogszabályok is lesznek hozzá – mondta el a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója. A háziorvos kiemelte a diabéteszesek készítményeit, melyeket most még csak szakorvos írhat fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!