5 szíverősítő gyümölcs a kardiológus ajánlásával – A nagy nyári kedvenc is igazi szuperélelmiszer

A rendszeres gyümölcsfogyasztás az egészséges táplálkozás fontos alappillére, egyes gyümölcsök pedig szívünknek is kifejezetten jót tesznek.

A szív- és érrendszer egészségének hosszú távú megőrzésében kulcsszerepet játszik, hogy mi kerül napról napra a tányérunkra, beleértve a gyümölcsfogyasztást is. Ha szívbarát étrendről van szó, egyre több helyen hallhatunk a mediterrán diéta, vagy éppen a magas vérnyomás kezelésére összeállított DASH előnyeiről. Részben ezeken alapul a hazai táplálkozási ajánlás, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által kiadott Okostányér, amely naponta legalább 1-2 adag gyümölcs bevitelét irányozza elő felnőttek számára – elsősorban tízóraira vagy uzsonnára, de akár a reggelit is gazdagíthatjuk ilyen módon. Szezonban mindenképpen érdemes a friss gyümölcsöket keresni, ugyanakkor a szárított, fagyasztott vagy konzerv termékek is éppúgy értékesek. Egy adagnak tekinthetünk például egy nagyobb almát vagy őszibarackot, illetve egy csésze bogyós gyümölcsöt vagy egy pohár smoothie-t.

Melyek a legjobb gyümölcsök a szívnek?

A gyümölcsökről általában véve elmondható, hogy gazdagok rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, valamint számos termés magas folyadéktartalommal bír. A különböző tápanyagok közül mindenképpen kiemelendőek a rostok, a kálium, a folsav és a C-vitamin, amelyek más-más módon, de mind előnyösen hatnak a keringési rendszer működésére. A Today.com három kardiológus szakorvos, a denveri dr. Andrew Freeman és az egyaránt New York-i dr. Sean Heffron és dr. Marc Eisenberg segítségét kérte a szív egészsége szempontjából legelőnyösebb gyümölcsök kiválasztásában. Alábbi galériánkban a két szakember ajánlásai alapján mutatjuk, mely gyümölcsöket érdemes rendszeresen fogyasztani a mindennapokban.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!