Csak félig elégedettek az ápolási díj emelésével

Az ápolási díj emeléséről az érdekképviseletek csak a sajtóból értesültek.

Üdvözli a kormány ápolásidíj-emeléséről szóló bejelentését az ezért küzdő hat országos érdekképviselet, de nem ért egyet azzal, hogy a díjemeléssel különbséget tesznek ápolt és ápolt személy között - írja az infostat.hu.

A díjemeléssel különbséget tesznek ápolt és ápolt személy között
A díjemeléssel különbséget tesznek ápolt és ápolt személy között

Úgy vélik ugyanis, hogy az ellátási szükségletnek kellene meghatároznia a díjszabást. "A 15 milliárdos költségvetési fedezet már érdemi előrelépés" - mondta az InfoRádióban Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, azzal viszont nem tud egyetérteni, hogy bár a bejelentés alapján vélhetően 50 ezer forintos emelést kapnak a 18 év alatti gyermekeket nevelő családok, a többiek csak 15 százalékos emelést kapnak, ami azt jelenti, hogy ha egy ápolt elmúlik 18 éves, jelentősen csökken az utána járó támogatás.

Egy beteg, mozgásában korlátozott ember otthoni ápolása rengeteg energiát és odafigyelést igényel. Néhány tanácsot érdemes megfogadnia annak, aki vállalkozik erre a nehéz feladatra. Részletek!

Az érdekvédők továbbra is azt szeretnék elérni, hogy mindenki az állapotának megfelelő szakmai segítséget kapja, hiszen ha például egy mozgásában akadályozott tornáztatásban részesül, később majd nagyobb eséllyel lehet könnyebben megemelni otthon.

Kovács Ágnes azt is elmondta, hogy bár az érdekképviseletek és a kormány között tavaly március óta zajlottak az egyeztetések, arról csak a sajtóból értesültek, hogy a szerdai kormányülésen már döntöttek is az ápolási díjjal kapcsolatos intézkedésről.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +37 °C
Minimum: +14, +22 °C

Sok napsütésre készülhetünk, néhol kialakulhat zápor, zivatar. Élénk északias szél mellett 32, 37 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Hétfőn erős kánikula várható, front nem érkezik. Többeknél felléphetnek alvásproblémák, napközben pedig gyakori lehet a fáradékonyság és a dekoncentráltság. A tűző nap kerülendő, fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata. Egyre többeknél emésztési problémák jelentkezhetnek, a puffadás lehet a leggyakoribb. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)