Újabb aggasztó dolog derült ki a légszennyezésről

A szennyezett levegőből a szervezetünkbe kerülő káros kémiai anyagok sokkal szerteágazóbb és mélyrehatóbb egészségügyi problémákat okozhatnak, mint gondolnánk - derült ki egy új kutatás eredményeiből.

Számos kutatás foglalkozott az elmúlt évtizedekben azzal, hogyan befolyásolhatja egészségi állapotunkat a légszennyezés. Egy új tanulmány azonban nemcsak a légúti fertőzések megnövekedett számával és a különféle krónikus betegségekkel, illetve szervi bajokkal hozza összefüggésbe a légszennyezést, hanem az immunrendszer gyengülésével is - számolt be róla a WebMD. 

légszennyezés
Súlyosabb veszélyt jelent ránk a légszennyezés, mint hittük. Fotó: Getty Images

A Nature Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint – amelyhez a kutatók 84, 11 és 93 év közötti elhunyt szövetmintáit vizsgálták, illetve hasonlították össze – a szennyezett levegővel belélegzett apró koromszemcsék és az egyéb, vegyi anyagokból származó mikroszkopikus méretű részecskék felhalmozódnak a tüdőhöz közeli nyirokcsomókban. Ez gyengíti az immunsejtek ellenálló képességét a légúti fertőzéseket kiváltó kórokozókkal szemben, különösen az idős embereknél. 

Vészjósló eredmények 

"Megdöbbentünk, hogy a tüdő környéki nyirokcsomók közül mennyi tűnt feketének, míg például a gyomor- és bélrendszerben, vagy a test egyéb részein található nyirokcsomók jellemzően bézs színűek voltak" - közölte Donna Farber, a Columbia Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A befeketedett nyirokcsomókért a levegővel belélegzett, szennyező anyagokból származó részecskék felelősek - tette hozzá. 

Farber azt is elmondta, hogy emiatt az immunsejtek "egyszerűen megfulladtak", és nem tudták ellátni azokat az alapvető funkciókat, amelyek segítségével immunrendszerünk sikeresen védekezhet a kórokozók ellen. 

Az idős emberek fogékonyabbak a fertőzésekre

A koronavíurs-világjárvány már rávilágított, hogy mivel az idős emberek immunrendszere életkorukból adódóan egyre gyengül, sebezhetőbbek a fertőzéssel szemben, mint a fiatalabbak. A 75 év feletti fertőzöttek körében például a COVID-19-cel összefüggésbe hozható halálozási arány 80 százalékkal magasabb volt, mint a fiatalabb felnőttek esetében - írja a WebMD. De az influenza és más légúti megbetegedések is nagyobb arányban sújtják az időseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra