Tökéletes feneket akart, de az implantátum eltorzította a hátsóját

„Tanuljatok a hibámból” – figyelmeztette követőit Instagram-oldalán az influenszer.

A 31 éves Yina Calderónnak már nagyon régi vágya volt, hogy megoperáltassa a fenekét. A műtét, amire néhány hónappal ezelőtt került sor Törökországban, ráadásul még csak nem is az első szépészeti beavatkozása volt. Az influenszer, akinek mindennapjait több tízezren követik az Instagramon, sosem titkolta, hogy bizonyos dolgokkal nem kifejezetten elégedett a testén, és ezeket megcsináltatni is hajlandó.

Most a feneke került sorra, de Yina, ha tehetné, ma már nem utazna el a műtétre. Az ugyanis élete legnagyobb tévedésének bizonyult. „A beavatkozás során – idézi Yinát a Sun című brit lap – mindkét farpofámba egy-egy külön implantátumot helyezett el a sebész.” Az influenszer vesszőfutása pedig csak ezután kezdődött igazán.

„A jobb oldali implantátumot három hét után ki kellett operálni a hátsómból, mert csúnyán begyulladt körülötte a szövet. Ha megnézitek, még most is nagyon be van dagadva” – magyarázza, majd hozzátette, valószínűleg a bal oldali implantátumra is ugyanez vár, azt ugyanis Yina szerint kilöki a szervezete.

„Tanuljatok a hibámból és ne kövessétek el ugyanezeket” – figyelmezteti követőit a fiatal lány az egyik videójában, amiből az is kiderült, az átéltek ellenére sem tett le arról, hogy megnagyobbíttassa a fenekét. Yina most arra készül, hogy a testéből nyert felesleg zsírszövettel tölteti fel a hátsóját.

„Másodjára már sokkal nyugodtabban fogok a kés alá feküdni. És nem csak azért, mert tudom majd, mi vár rám, hanem azért is, mert tudom, bármi történik is velem a műtőasztalon, az egyedül csak és kizárólag az én felelősségem.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tévhitek az egészségbiztosításról

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +10 °C

Hidegfront szakadozott felhőzete vonul végig az országon, emellett több órára kisüt majd a nap, ugyanakkor a délnyugati, déli megyékben felhősebb idő várható és elsősorban ott helyenként eső, záporeső előfordulhat. Az északias szél nagy területen lesz erős, főleg a nap első felében a Dunántúl magasabban fekvő részein, a Kisalföldön viharos széllökések is lehetnek. Délutánra veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 25 fok között alakul, de a tartósabban felhős részeken hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. A légkörben tapasztalt melegedést melegfronti hatások kísérhetik, ami rossz hír a frontérzékenyek számára.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra