Kötelező a szűrés, de nincs hová menni

Bár egy 1997-es jogszabály előírja, hogy a háziorvosnak rendszeresen el kell küldenie a panaszmentes beteget is szűrővizsgálatra, de ennek betartására nincsenek meg a sem a személyi, sem a tárgyi feltételek - mondta az InfoRádiónak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

A betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatok rendjét egy 1997-es miniszteri rendelet szabályozza, és eszerint a háziorvosoknak meghatározott időnként kötelezően szűrővizsgálatokra kell küldeniük a panaszmentes pácienseiket is, ám erre a legritkább esetben kerül sor.

ultrahang
Ultrahangos szűrés. Hiányzó feltételek

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke elismerte, hogy ma is hatályos ez a jogszabály, csak éppen a végrehajtására nem teremtették meg a feltételeket, mert ahhoz, hogy ez a rendszer működőképes legyen, rendelőintézeti, szakorvosi, asszisztensi kapacitás kell és megfelelő diagnosztikai háttér is.

"A teljesítményvolumen-korlát alatt tevékenykedő egészségügyben, ahol nagy létszámhiány, hosszúak a várólisták, ami a jelenlegi gyógyító munkát is hátráltatja, elképzelhetetlen, hogy még az ilyen szűrővizsgálatokon jelentkezők kivizsgálást is el lehessen végeztetni" - mondta Selmeczi Kamill.

A prosztatarák elsősorban az idősebb férfiak betegsége, de 40 éves életkor után bárkinél megjelenhet, s kialakulásának veszélye az életkor előrehaladtával egyre inkább növekszik! A Magyar Rákellenes Liga szerint a nők is sokat tehetnek, hogy a férfiak menjenek el a korai felismerést lehetővé tévő szűrővizsgálatra. Részletek!

Nőknél a méhnyakrákszűrés, az emlőszűrés, mindkét nemnél a végbélrákszűrés tartozik például az elvileg kötelező szűrővizsgálatok közé, de a tapasztalatok szerint csak a már panaszokkal jelentkező betegeket utalják be ezekre a vizsgálatokra. Selmeczi Kamill szerint a pácienseket is érdekeltté kellene tenni a szűrésekben, például a rendszeresen megjelenőknek csökkenteni kellene a járulékterheiket.

"Ezeknek a vizsgálatoknak rutinszerűeknek kellene lenniük, de erre nincs meg sem a személyi, sem az eszközfeltétel" - mondta az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!