Koronavírus: vádat emeltek három orvos ellen

Az egyik orvos gyógyszerekkel kereskedett és plusz pénzért soron kívüli orvosi ellátást ajánlott fel.

Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség három orvossal és egy biológussal szemben. A vádirat szerint az egyik orvos a COVID-19-ben szenvedőknek szánt gyógyszerekkel kereskedett, illetve soron kívüli ellátást is felajánlott plusz pénzért – írja a 24.hu.

Több százezer forintot tett el az orvos

A vád alá helyezett egyik orvos 2020-ban, a világjárvány kitörésekor az egyik budapesti kórházban volt orvos. Munkaköréből adódóan, hozzáférése volt a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló olyan gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett voltak adhatók a betegeknek. Ennek ellenére, 2020 novembere és 2021 februárja között, több alkalommal jogellenesen értékesítette a kórházban kezelt betegeknek biztosított gyógyszereket.

A főügyészség tájékoztatása szerint az orvos 80 ezer forint jogtalan előnyért kért, illetve kapott a gyógyszerekért alkalmanként, de volt olyan páciens is, akit pénzért cserébe soron kívüli orvosi ellátásban részesített, és mindezzel összesen több százezer forintos haszonra tett szert. Az orvos ezáltal az orvosi kötelezettségeit súlyosan megszegte, egyúttal a gyógyszerek eltulajdonításával az egészségügyi intézmény készletét csökkentette.

Az ügynek 12 vádlottja van összesen, egyesek egészségügyi dolgozói, hamis munkáltatói igazolásokat állítottak ki annak érdekében, hogy soron kívül biztosítsanak védőoltást. Egy biológusként dolgozó vádlott pedig negatív koronavírus teszteredményről állított ki valótlan tartalmú igazolást külföldre utazáshoz, személyes megjelenés és tesztelés nélkül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tévhitek az egészségbiztosításról
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +11 °C

A keleti országrészben este még felhős lehet az ég, és egy-egy zápor sem kizárt, majd lassan ott is felszakadozik a felhőzet. Hajnalra a középső tájakon - egy összeáramlás mentén - alacsonyszintű felhőzet képződhet, illetve foltokban köd is kialakulhat. Az északias szelet élénk, főként északkeleten akár erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, ugyanakkor a derült, szélvédett északi völgyekben 5, 8 fokig is lehűlhet a levegő. Hidegfront érkezik, de jelentős időjárásváltozást nem okoz.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra