Ízletes és olcsó? Nem lehetetlen

Ami eddig olcsónak számított, már annak is egekben az ára, így kétszer is meg kell gondolnunk, mennyit költünk ételre. Olcsón és jól étkezni ma már kihívás, de nem lehetetlen.


Jóllakni és spórolni, ezt a kettőt nem könnyű egyszerre megvalósítani a mostani élelmiszerárak mellett. Ugyanakkor némi tervezéssel és kreativitással megvalósítható – erről számol be az RTL Klub Fókusz című műsora.

Nagymamáink még ízletes és változatos ételeket főztek mindössze néhány alapanyagból. A műsorban megkérdezett asszony sok mindent megtermel magának, boltba csak akkor megy, ha akciós élelmiszert tud vásárolni. Persze nincs mindenkinek kiskertje, de néhány alap élelmiszerből bárhol megvalósítható a jót olcsón elv.

infláció, élelmiszerár, spórolás
A gyúrt tészták még mindig a legolcsóbbak. Fotó: Getty Images

Krumpli, bab tojás, liszt és tej régen minden vidéki konyhában volt a kamrában, és ezekből most is jókat főzhetünk. Legkevesebb pénzből a gyúrt tésztákat lehet elkészíteni, nudli, gombóc és barátfüle gyakran kerül az asztalra – osztja meg tapasztalatait az asszony, aki szerint még mindig a klasszikus receptek a legmegfizethetőbbek.

Nézőpontváltás szükséges

Havas Dóra gasztroblogger szerint ugyanakkor teljes nézőpontváltás kellene ahhoz, hogy finom, olcsó és egyben egészséges fogások kerüljenek a tányérra. A legtöbb családban régi beidegződések alapján főznek, ahogy még a nagymamától ellesték. Ám ami spórolós, az általában nem egészséges, ezért kellene új elemeket beépíteni az étkezésbe – vallja a gasztroblogger.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!