Így próbálják megelőzni, hogy további patikák zárjanak be

Kiegészítő rezsitámogatást kapnak a kistelepülések legnehezebb helyzetben lévő gyógyszertárai. Szakember mondta el a részleteket.

Kiegészítő rezsitámogatást kapnak a kistelepülések patikái. A pénzbeli segítség célja, hogy továbbra is fenn tudják tartani a legnehezebb helyzetben lévő, kis forgalmú gyógyszertárakat azokon a településeken, ahol az önkormányzatok nem tudnak hozzájárulni a költségekhez – derült ki a HírTV riportjából. A csatorna Napi Aktuális című műsorában El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerész mondta el a legfontosabb tudnivalókat.

mosolygó gyógyszerész egy gyógyszertárban
A cél az lenne, hogy ne menjen csődbe még több patika. Fotó: Getty Images

Megnövekedtek a rezsiköltségek

Az utóbbi időben számos gyógyszertár bezárt, a szakértő ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy jellemzően a jócskán ezer fő alatti lakosszámú települések maradtak patika nélkül. A legfontosabb cél azonban továbbra is az, hogy minden magyar embernek lakosságközeli gyógyszerellátást biztosítsanak.

Eddig is létezett egy úgynevezett működési célú támogatási rendszer, amely leginkább a kistelepülések kis forgalmú gyógyszertárainak működési költségeit fedezte. Erre egy több mint egymilliárd forintos éves keretösszeg állt rendelkezésre, és átlagosan 400-450 gyógyszertár volt jogosult rá. A napokban bejelentett új kiegészítő támogatás azonban a gyógyszertárak megemelkedett rezsiköltségeinek kifizetéséhez járul hozzá.

„Minden gyógyszert hamisítanak, amire van kereslet” – szakértő beszélt tapasztalatairól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!