Idén is keresik az Év Gyógyszerészét

Idén is pályázatot írnak ki az Év Gyógyszerésze címre, amely a szakmai elismerés mellett hasznos jutalommal is jár. Az eddigiektől eltérően a szakma és a lakosság is ajánlhat.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Roche Magyarország Kft .

Az előző évekhez képest fontos változás, hogy az Év Gyógyszerészére idén a lakosság és a szakma is ajánlhat: a 10-10 legtöbb szavazatot kapott gyógyszerészt pedig a szervező Nero Solution Kft. személyesen kéri majd fel a részvételre. (A pályázatok leadási határideje 2013. augusztus 30.)

A pályázatokat idén is anonim módon bíráló szakmai zsűri is megújult. A tagok: dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke, Prof. dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke, valamint dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke.

Mint a kampányindító sajtótájékoztatón dr. Samu Antal elmondta, a 20 pályázati anyagból a szakmai zsűri kiválasztja a legjobbat, a nyertes és a díjazottak pedig az ünnepélyes díjátadón kapják meg az Év Gyógyszerésze címet és az ezzel járó nyereményeket.

A főtámogató Roche Magyarország képviseletében dr. Hodossy Lajos elmondta, kiemelt cél, hogy a személyre szabott gyógyszerészeti kezelések domináljanak országszerte. Ezzel párhuzamosan szintén fontos már a gyógyszerészeti kutatások kezdeti fázisában megállapítani, hogy az egyes készítmények mely páciensek számára lesznek hatásosak.

A pályázattal kapcsolatban ide kattintva tudhat meg minden részletet!A sajtótájékoztatón a zsűri egyik tagja, dr. Mikola Bálint elmondta, a pályázat kulcsüzenete, hogy az orvos a terápia, a gyógyszerész a medicina szakértője. Mindennek központjában áll a gyógyszertár, mely egy olyan népegészségügyi találkozóhely, ahol naponta nagyjából 670 ezren jelennek meg, amely nagyobb embertömeget jelent, mint az ország összes bevásárlóközpontjában.

Az Év Gyógyszerésze 2013-as pályázatának díjátadójára a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXIII. Kongresszusán kerül sor. Szavazni 2013. április 30-ig lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra