A magyar orvosok ennyit keresnek külföldön

"Hiába lenne szükség szakmailag a munkámra, nem fizetnek meg" - az Ausztriában dolgozó Péter ortopéd traumatológusként öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja a magyar egészségügyet. Bár szívesen visszatérne, ez nem egyszerű feladat.

"Májusban kezdtem el németül tanulni, augusztusban megszereztem a B2-es nyelvvizsgát, decemberben kaptam állást" - mondta el a Pénzcentrumnak a szakember, aki 2012-ben költözött Budapestről Németországba. Munkát - sok hasonló cipőben járó kollégájához hasonlóan - egy ügynökségen keresztül talált magának. Később a kétgyermekes családapa feleségével közösen úgy döntött, közelebb költöznének az itthon maradt rokonokhoz, így Ausztriában, Burgenlandban folytatta orvosi pályáját.

Hiába a csökkenő tendencia, továbbra is évente több száz egészségügyi dolgozó kér ki hatósági bizonyítványt a szakképesítése külföldön történő elismerése céljából. Részletek itt.

"Kövezzen meg, havonta 4500 eurót (átszámítva mintegy 1 millió 350 ezer forintot - a szerk.) keresek" - árulta el Péter, hozzátéve, hogy ebből a pénzből egy család nehezen boldogul az osztrák tartományban, ahol egy kis ház bérlése is mintegy havi 1000 eurót emészt fel. "Vettünk hitelre egy házat Magyarországon, az osztrák határhoz közeli egyik településen. Van két autónk, szintén hitelből. Viszont mivel biztos állásom van, nem kell ezek miatt aggódnom, ahogy azon sem kell törni a fejünket, hogy elmenjünk-e nyaralni" - jegyezte meg.

Az Ausztriában dolgozó ortopéd traumatológus 4500 eurót kap havonta a munkájáért
Az Ausztriában dolgozó ortopéd traumatológus 4500 eurót kap havonta a munkájáért

Kifejtette, hogy bár szívesen hazatérne, anyagi okokból kifolyólag ez nem lehetséges. "Ortopéd traumatológiai szakvizsgával rendelkezem, olyan szakterületen dolgozom, amin csak kevesen. Hiába lenne szükség szakmailag a munkámra, nem fizetnek meg" - fogalmazott Péter. Kitért rá, hogy a szakmai fejlődés szempontjából is nehéz összehasonlítani az itthoni és a külföldi lehetőségeket. "Ha például látok egy továbbképzést Svájcban, aminek köszönhetően fejlődhetek, új dolgokat tanulhatok, és 2000 svájci frankba kerül, akkor a munkahelyem ebből 1500-at kifizet, a maradék 500-at ugyan én állom, de jóváírhatom az adóból. Ha szükségem van egy új, nagyítós szemüvegre vagy egy szakkönyvre, megvásárolom, de szintén leírhatom az adóból... Olyat itt nem mondanak, ha szükségem van valamire, hogy oldjam meg mással" - mutatott rá a szakember.

Az ortopéd traumatológus elmondta, ha egy magyar kórházban a mostani fizetése 80 százalékát megkapná, valamint hasonlóan támogatnák a szakmai fejlődését, mint Ausztriában, úgy örömmel hazatérne. "Nyilván nem tudok annyit keresni itthon, mint odakint, de csak más lenne magyar nyelven dolgozni, magyarokat gyógyítani" - tette hozzá.

A Pénzcentrum egy másik orvost is megkérdezett a tapasztalatairól, aki 10 éven át dolgozott Németországban. Mennyi pénzt keresett ott heti 36 óra munkával? Miért nem várják vissza a munkaerőhiány ellenére sem a magyar egészségügyben a külföldön dolgozó szakembereket? Miért döntött mégis a visszatérés mellett? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is megtalálható a válasz a portál cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!