Úgy tűnik, kevesebb orvos megy külföldre

Javul a helyzet a magyar orvosok elvándorlása tekintetében, legalább is erre engednek következtetni az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) legfrissebb, 2016-ra vonatkozó adatai.

Az ÁEEK Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság által közzétett statisztika szerint kevesebb egészségügyi dolgozó kért ki hatósági bizonyítványt tavaly a szakképesítésük külföldön történő elismerése céljából, mint egy évvel korábban. A magyar állampolgárságú orvosok közül például 615-en éltek ezzel a lehetőséggel, szemben a 2015-ös 717, vagy éppen a 2012-es 940 fővel. Ugyan kisebb mértékben, de csökkenés tapasztalható a fogorvosok és az egészségügyi szakdolgozók tekintetében is, míg a külföldre vágyó gyógyszerészek száma két év alatt a felére, 70-ről 33 főre apadt.

Nem a pénz az egyetlen motiváló tényező, amely a magyar orvosokat külföldre csábítja - részletek itt .

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek számok azokat a szakembereket is tartalmazzák, akik csak megújítani szerették volna a bizonyítványukat. Valójában 995 olyan kérelmező volt tavaly, akik első alkalommal fordultak ilyen célból a hatósághoz, e tekintetben pedig az orvosok száma (398) már alacsonyabb, mint az egészségügyi szakdolgozóké (486).

Németország és az Egyesült Királyság

A külföldi munkavállalás továbbra is a fiatalabb orvosok körében népszerű cél: a 25-29 éves korosztályból 167-en fordultak hatósági bizonyítvány kiállításáért tavaly az ÁEEK-hoz, a 30-34 éves generációból 94-en, a 35-39 évesek közül 99-en. Az utóbbi két korcsoportban ugyanakkor jelentős, 40-50 fős csökkenés látható a 2015-ös adatokhoz képest. A nemek szerinti megoszlás 35 éves korig a nők felé billen, azt követően viszont inkább a férfiakra jellemző az elvándorlási szándék.

A fiatalabb orvosok körében jellemzőbb a külföldi munkavállalás
A fiatalabb orvosok körében jellemzőbb a külföldi munkavállalás

A célországok tekintetében nincs komolyabb meglepetés, hiszen továbbra is Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria szerepel a dobogón. Az első tízbe ugyanakkor befért a két éve még senkit sem csábító Katar is, megelőzve például Franciaországot. A számok alapján a fogorvosoknak az Egyesült Királyság, a gyógyszerészek és az egészségügyi szakdolgozók számára pedig Németország jelenti a legvonzóbb lehetőséget.

Kevesebben jönnek

A külföldi állampolgárokkal együtt összesen 1766 szakember kért hatósági bizonyítványt 2016-ban (995-en első alkalommal), ennyien szerettek volna más országba menni. Az érkezési oldalon 273-an szerepelnek, köztük 108 orvos - ők azok, akik máshol szerzett egészségügyi szakképesítésüket Magyarországon ismertették el tavaly. A legtöbben, 77-en Romániában szereztek oklevelet, míg Ukrajnában 13-an, Németországban 4-en sajátították el szakmájuk ismereteit. A legtöbbjük viszont magyar (83 fő), rajtuk kívül pedig román (17), szlovák (3), olasz (2), osztrák (1) és német (1) állampolgárok érkeztek az országba orvosként, továbbá egy román-magyar kettős állampolgárságú szakember.

Az orvosok elvándorlása mellett egyre inkább jellemző, hogy a betegek is más országban keresik a gyógyulási lehetőségeket. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!