A magyar gyógyszeripar története

A fájdalom enyhítése, a betegségek gyógyítása - e gondok megoldására való törekvés az egyik legrégebbi emberi igény. A gyógyszerek készítésével kapcsolatos első, több ezer éves írásos emlékek növényi kivonatok hatásaival foglalkoznak; a magyarországi gyógyszerészet kezdete is a növényi hatóanyagok felfedezéshez kapcsolódik.

Az orvosok régen maguk készítették a pácienseiknek a gyógyszert – a két szakma sokáig összefonódott. A XVI-XVII. századi gyógyszertárak kínálatára még jellemző, hogy növényi és állati eredetű gyógyszereket kínáltak: ilyen volt például rókatüdő, amit illatos vízben főztek meg, és a levet a mellkas erősítésére adták tüdőbetegeknek.

Fontos század

A XIX. század tekinthető a gyógyszerkutatás és gyártás indulásának. Egymásra talált a kémia és az orvoslás, s a század második felében elkezdte önállóvá válását egy új tudomány, a hatóanyag és az élő szervezet kölcsönhatását vizsgáló farmakológia. Az 1800-as évek végére egyre nagyobb igény lett a gyógyszerekre: hazánkban is terjedni kezdtek a nyugati országokban már kipróbált és alkalmazott gyógyszerformák, a tabletta, az injekció.

Pesten, a Soroksári úton nyílt meg az első hazai gyógyszerüzem 1867-ben - Központi Magyar Gyógyszerészeti és Művegyészeti Vállalat Rt. néven -, az alapító a hazai gyógyszerészet egyik legnagyobb reformere, Wagner Dániel volt. Tőkehiány miatt azonban alig egy évtized múlva lakat került a gyár kapujára, s a magyar gyógyszergyártás ismét a gyógyszertárakban és laboratóriumokban folyt tovább.

Főleg külföldi termékek

A magyar gyógyszergyártásnak hosszú a története (Fotó: Europress)

Az ipari méretű magyarországi gyógyszergyártás egy világot járt, nagy felkészültségű gyógyszerész, Richter Gedeon nevéhez fűződik, aki 1900-as évek eleje óta kísérletezett organoterápiás készítmények (biológiai eredetű keverékek) előállításával, s hamarosan forgalomba hozta a természetes adrenalint. 1907-ben - elsősorban a már említett gyógyszercsoport gyártására - Kőbányán alapított gyárat. A hazai gyógyszeripar e szakaszát a külföldi készítmények túlsúlya jellemezte: 1910-ben 589 gyógyszer volt forgalomban, ebből 25 volt magyar termék.

Ellenőrzés és szabályozás: OKI, OGYI

Ahogy a gyártók és az előállított készítmények száma nőtt, egyre hangsúlyosabban vetődött fel a felelősség kérdése. Az 1927-ben megalakult Országos Közegészségügyi Intézet (OKI): ez fontos lépés volt a gyógyszerellenőrzésben és a szabályozásban is. A második világháborút megelőző évekre a hazai gyógyszergyártásban egyre nagyobb teret nyertek a szintetikus készítmények, a hagyományos növényi és állati hatóanyagokat hatását jobban megismerték, egyre tisztább formában izolálták, és – az említett intézet megalakulásával - szigorodtak a minőségügyi követelmények is. 1962-ben létrehozták az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYI), mely a gyógyszerek klinikai vizsgálatára adott engedélyt, de néhány év múlva a törzskönyvezés is hozzájuk került: az intézet határozott elvek – maximális hatékonyság, minimális károsító hatás, standardizáltság stb. – alapján vizsgálta a készítményeket.

Originális gyógyszerek

Az 1950-es években kezdték meg a kor legfontosabb gyógyszereinek (például antibiotikumok, szteroidok, daganatos betegségek gyógyszerei, vitaminok) gyártását. Ennek eredménye fontos készítmények felfedezése és forgalmazása lett (No-Spa, Mydeton, Spiractin stb.). Az 1970-es években a Good Manufacturing Practice (GMP) minőségellenőrzési rendszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet alig változik, az időszak során 2 és 8 fok között alakul. Fronthatás továbbra sem lesz.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!