PCOS-sel teherbe esni? Nem lehetetlen

A PCOS egy igen gyakori nőgyógyászati-endokrinológiai probléma, és nem ritkán éppen ez húzódik meg a sikertelen teherbeesés hátterében. A meddőség azonban nem egyenlő azzal, hogy akkor már nem is lehet saját gyermeketek, sőt: PCOS esetén nem is feltétlenül szükséges mesterséges megtermékenyítés, hiszen a megfelelő terápiával természetes módon is teherbe eshetsz.

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) a nők hormonális megbetegedése, amely elsősorban a petefészkeket érinti. A kialakult endokrin zavar miatt a petesejtek nem tudnak végigmenni az érési folyamatukon, így több apró ciszta marad vissza a helyükön – innen jön a „policisztás” elnevezés.

„A PCOS oka – a genetikai tényezőkön túl – a legtöbbször a kelleténél magasabb inzulinszint. Ilyenkor a szervezet sejtjei az inzulin hatásával szemben érzéketlenek, és emiatt még több inzulin termelődik. Az emelkedő inzulinszintek miatt az agyalapi mirigy működése megváltozik, az FSH-LH arány felborul, valamint az androgén (férfi) hormonokból is túl nagy mennyiség szabadul fel. Az inzulin ugyanis stimulálja a petefészek férfi nemi hormonjainak termelését. Ez az oka a nőgyógyászati panaszok megjelenésének” – magyarázta Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa.

A szakértő szerint a PCOS nem csupán nőgyógyászati probléma, hanem az egész szervezetet érinti. Ráadásul a jelen lévő inzulinrezisztencia miatt az érintetteknél a későbbiekben nagyobb valószínűséggel lép fel 2-es típusú cukorbetegség, de a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját is számottevően növeli ez az állapot. Éppen ezért nagyon fontos, hogy komolyan vedd a problémát és foglalkozz vele – még akkor is, ha nem szeretnél teherbe esni.

fiatal nő beszél a nőgyógyászával
A megfelelő terápiával természetes módon is teherbe eshetsz. Fotó: Getty Images

A PCOS legjellemzőbb tünetei az alábbiak:

  • menstruációs zavarok
  • fokozott szőrnövekedés a bajusz és áll vonalán
  • zsíros, aknés bőr
  • hajhullás
  • centrális elhízás
  • meddőség

Az inzulinrezisztencia (IR) nagyobb arányban érinti a nőket, mint a férfiakat. Mivel a probléma számos nőgyógyászati és endokrinológiai gondot okozhat, az IR-es nők gyakran aggódnak amiatt, hogy nem lehet majd természetes úton gyermekük. De vajon jogos ez a félelem? Szakemberrel beszélgettünk.

Mit lehet tenni a sikeres teherbeesés érdekében?

Mivel a peteérés és a tüszőrepedés is zavart szenved PCOS esetén, ezért a teherbeesés is nehézségekbe ütközik. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem is lehet saját gyermeked, hiszen az állapot kezelhető. A terápia legfontosabb lépései a következők:

Testsúlykontroll

A túlsúly önmagában is csökkenti a teherbeesés esélyeit, ám PCOS esetén külön figyelmet érdemel a súlyfelesleg leadása. Ugyanis minél nagyobb súlyfelesleggel küzd valaki, annál gyakrabban tapasztalhat anovulációs ciklusokat. A fogyást megfelelő, személyre szabott étrenddel és rendszeres testmozgással lehet elérni. Mivel a plusz inzulin hozzájárul a fokozott zsírraktározáshoz, a súlyvesztés nehezebb lehet, de nem szabad feladnod, ugyanis a terápia fontos részét képezi a normál BMI elérése. Ehhez érdemes szakember – például dietetikus vagy mozgásterapeuta – segítségét kérned.

A diéta során hagyd el a cukrot, a fehér lisztet és a finomított szénhidrátokat, és fogyassz ezek helyett minél több rostban gazdag ételt, halat, egészséges zsírt és sovány húst. Természetesen a legjobb, ha a diétát rendszeres mozgással kombinálod. Tudósok megállapították például, hogy a rendszeres gyors séta és a megfelelő étrend kombinációja 50 százalékkal javít a menstruációs cikluson, vagyis hozzájárul annak rendszerességéhez, ez pedig segíti a teherbeesést – magyarázta az endokrinológus.

Gyógyszeres kezelés

Ahogy már említettük, a PCOS mögött gyakran inzulinrezisztencia (IR) áll, ezért nagyon fontos annak kezelése is. Bár az állapotot elsősorban életmódterápiával kezelheted, előfordulhat, hogy orvosod gyógyszeres kezelést is javasol. Ez legtöbbször metformint jelent, amely nemcsak az inzulinszintet csökkenti, de a fogyásban is segít. Ha pedig orvosod szükségesnek látja, ovulációt elősegítő terápiát is előírhat.

Megfelelő stresszkezelés

Bár a stressz a mindennapi élet része, nagyon nem mindegy, hogyan kezeled a nehezebb helyzeteket. A stressz ugyanis megnöveli a kortizol szintjét, ami nemcsak a mellékvese kimerüléséhez vezethet (ami szintén okozhat meddőséget), hanem az inzulinszint emelkedését is okozhatja. Ráadásul a túlzott stressz súlyosbítja a PCOS tüneteit, mégpedig a kortizol androgénekre gyakorolt hatása miatt. Vagyis minél több a kortizol, annál nagyobb mennyiségben lesznek jelen az androgén hormonok, amelyek akadályozzák a fogantatást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra