A női egyensúly a tányéron is kezdődik – az étrend hatása a hüvelyflórára

Lehet, hogy a hüvelyi egészség nem az első dolog, ami eszünkbe jut, amikor a táplálkozásra gondolunk – pedig a legújabb kutatások szerint igenis fontos kapcsolat van a tányérunk tartalma és a női intim egészség között.

Az étrendünk ugyanis kulcsszerepet játszhat a hüvelyi egészség fenntartásában azáltal, hogy a tápanyagok és az anyagcsere-termékek kölcsönhatásain keresztül alakítja a mikrobiom összetételét. – írja a News Medical, a Frontiers in Cellular and Infection Microbiology című folyóiratban nemrég megjelent cikkre hivatkozva.

Tányéron az intim egészség kulcsa is?

Egy olasz kutatócsoport friss tanulmánya szerint, az elfogyasztott tápanyagok jelentősen befolyásolhatják a hüvely mikrobiomjának összetételét – vagyis azt, hogy milyen baktériumok élnek ott, és ezek mennyire segítik vagy veszélyeztetik a női egészséget.

Azt találták, hogy azoknál a nőknél, akik több állati fehérjét, különösen feldolgozott és vörös húst, valamint alkoholt fogyasztottak, a hüvelyi mikrobiális közösségek egészségtelenebbé válása felé való eltolódást figyelhető meg. Azoknál viszont, akik inkább növényi eredetű tápanyagokat ettek nagyobb mennyiségben, aktívan védő bakteriális „pajzs” alakult ki.

hüvelyflóra, hüvelyi mikrobiom, Lactobacillus
A kiegyensúlyozott, növényi alapú tápanyagokban gazdag étrend nemcsak az emésztésnek és a szívnek tesz jót, hanem a női intim egészségre is pozitív hatással lehet.Fotó: Getty Images

Mi az a hüvelyi mikrobiom, és miért számít?

A hüvely mikrobiomja szintén baktériumok sokaságából áll, ezek közül a legfontosabbak a Lactobacillus fajok. Ezek segítenek fenntartani a savas pH-t, és ezzel gátolják a kórokozók szaporodását.

Ha ezekből a „jó baktériumokból” kevesebb van, más – kevésbé barátságos – mikrobák kerülhetnek túlsúlyba, például a Gardnerella vagy a Prevotella. Ez az állapot a bakteriális vaginózis (BV), amely kellemetlen tünetekkel járhat, és megnöveli bizonyos fertőzések és terhességi komplikációk kockázatát is.

Mit találtak a kutatók?

A tanulmányban 113, (21 éves átlagéletkorú) 19–30 év közötti, egészséges, nem terhes, szexuálisan aktív olasz nő vett részt.  Azokat a résztvevőket kizárták, akik az elmúlt hónapban antibiotikumot szedtek, a mintavétel időpontjában menstruáltak, krónikus betegségben, HIV-, vagy húgyúti fertőzésben szenvedtek, és valaha is terhesek voltak. Részletesen megvizsgálták a résztvevők étrendjét, hüvelyi mikrobiomját és hüvelyi anyagcsere-termékeit. A vörös és feldolgozott húsokból származó állati fehérje, valamint az alkohol rendszeres fogyasztása kedvezőtlen hatással volt a hüvelyflórára. Ezek a nők gyakrabban tartoztak a bakteriális vaginózishoz köthető mikrobiom-típusba, ahol elenyésző számú Lactobacillus található.

Ezzel szemben a növényi eredetű tápanyagok – különösen az α-linolénsav, amely például diófélékben és lenmagban található – védő hatásúnak bizonyultak. (ez az omega-3 zsírsav segítheti a hasznos Lactobacillus fajok fennmaradását).

Több szénhidrát, növényi fehérje, rost és keményítő fogyasztása is összefüggést mutatott az egészségesebb hüvelyi mikrobiommal, különösen a Gardnerella mennyiségének csökkenésével.

Miért számítanak a Lactobacillusok?

A kutatók szerint az állati eredetű fehérjék túlzott bevitele olyan anyagcsere-termékekhez vezethet (mint például az ammónia vagy szulfidok), amelyek növelhetik a hüvely pH-ját – ez pedig nem kedvez a Lactobacillusoknak, és a fokozott gyulladás vagy az ammónia/szulfidok termelése az erjedés során, potenciálisan növeli a hüvely pH-értékét.

A termékeny korban lévő korú nőknél, a hüvely egészségét nagyrészt a Lactobacillus fajok jelenléte biztosítja, amelyek a kórokozók szaporodásának gátlásával segítenek megelőzni a fertőzéseket. Bár számos tényező, mint például a szexuális viselkedés, a stressz és a hormonok, ismert módon befolyásolják a hüvely mikrobiomját, az étrend - különösen a makrotápanyag-bevitel szerepe - kevéssé ismert.

A rostok és növényi tápanyagok ezzel szemben támogatják az egészséges baktériumokat, csökkentik a gyulladást, és kedvezőbb környezetet teremtenek a hüvelyben. Az is felmerült, hogy a bélből származó jótékony hatások – például bizonyos anyagcseretermékek – a véráramon keresztül hatnak a hüvelyre, ezt nevezik bél-hüvely tengelynek.

Mit jelenthet ez a mindennapokban?

Az eredmények alátámasztják a bél-hüvely tengely koncepcióját, és arra utalnak, hogy az állati fehérje- és alkoholfogyasztás csökkentése, az omega-3 bevitel növelése és a több szénhidrát, növényi fehérje, rost és keményítő bevitele valóban elősegítheti a hüvely egészségét. A kutatás alapján úgy tűnik, hogy a kiegyensúlyozott, növényi alapú tápanyagokban gazdag étrend nemcsak az emésztésnek és a szívnek tesz jót, hanem a női intim egészségre is pozitív hatással lehet.

Amit érdemes szem előtt tartani:

  • Csökkentsük a vörös és feldolgozott húsok, valamint az alkohol fogyasztását.
  • Részesítsük előnyben a növényi fehérjéket (például hüvelyesekből).
  • Fogyasszunk több teljes értékű szénhidrátot, például teljes kiőrlésű gabonákat.
  • Együnk rendszeresen dióféléket, lenmagot és más omega-3 zsírsavat tartalmazó ételeket.

A hüvely egészsége nemcsak a külső higiénián vagy hormonokon múlik – az étrendünk is fontos tényező lehet. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a bélflóra és a hüvely mikrobiomja szoros kapcsolatban állnak egymással, és a mindennapi étkezéseink is alakíthatják ezt az érzékeny egyensúlyt. A női egyensúly tehát valóban a tányéron is kezdődik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.