Hirtelen halált is okozhat ez a rossz szokás – 5 életmentő tanács az Érszűkület Napján

Az érszűkület hosszú ideig nem okoz tüneteket, ám súlyos, akár halálos szövődményekhez is vezethet. A megelőzés és a korai felismerés tehát életmentő lehet.

világszerte emberek millióit érintő érszűkület alattomos betegség, amely gyakran évtizedek alatt alakul ki, és sokáig nem okoz feltűnő tüneteket. Túl későn felismerve súlyos szövődményekhez – például szívinfarktushoz, stroke-hoz, vagy ha a végtagok vérellátása kritikusan romlik, akár amputációhoz is – vezethet.

Agyról készült felvételeket nézeget egy orvosi kéz, háttérben idős nő fekszik egy kórházi ágyon.
Az érszűkület kialakulásában az érelmeszesedés játszik fő szerepet. Fotó: Getty Images

Az érszűkület során az artériák belső falán zsír-, koleszterin- és egyéb anyagokból álló lerakódások alakulnak ki. Ezek a plakkok idővel megkeményednek, az érfal rugalmassága csökken, az ér átmérője pedig beszűkül. Ez akadályozza a vér szabad áramlását, így az érintett szövetek kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jutnak.

Kapcsolódó cikk

4 tipp, hogy kevesebb só kerüljön a tányérodra – Szívedet és bőrödet is óvják
túlzott sófogyasztás
4 tipp, hogy kevesebb só kerüljön a tányérodra – Szívedet és bőrödet is óvják

A folyamat gyakran évekig, akár évtizedekig zajlik tünetmentesen, ezért sokan csak akkor szembesülnek a problémával, amikor már komolyabb szövődmények alakulnak ki. Ilyenkor már a betegek 30 százaléka – felismerés, megfelelő kezelés, életmódváltás és odafigyelés nélkül – 5 éven belül meghalhat valamilyen szív-érrendszeri betegség következtében. 

Az érszűkület tünetei

Az érszűkület tünetei attól függően jelentkeznek, hogy a szervezet mely területén alakul ki a szűkület. A leggyakoribb panaszok:

Ha az agyat vagy a szívet ellátó erek szűkülnek, 

  • szédülés;
  • látászavar;
  • mellkasi fájdalom, vagy akár 
  • stroke és szívinfarktus is kialakulhat.

Hatalmasra növeli a kockázatot

Az érszűkület kialakulásának esélyét több tényező is növeli. A legfontosabb rizikófaktorok 

  • a dohányzás;
  • a magas vérnyomás;
  • a magas koleszterinszint;
  • a cukorbetegség; 
  • az elhízás és a mozgásszegény életmód; illetve amin nem tudunk változtatni, 
  • a genetikai hajlam.

Az életkor előrehaladtával a kockázat is növekszik, ezért különösen fontos a rendszeres szűrővizsgálat és az egészséges életmód.

Így előzd meg a bajt

Bár az életkort vagy a genetikai hajlamot nem tudod megváltoztatni, számos életmódi tényezőn igenis múlik az érrendszer egészsége. Ha odafigyelsz a korai jelekre és a szokásaidra, sok esetben megelőzheted a súlyos következményeket.

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság által szervezett Országos Érszűkület Napját minden évben március 17-én tartják. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet: a betegség sokszor megelőzhető vagy lassítható lenne, ha időben felismernénk a jeleket. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!