Az érszűkület és kezelési lehetőségei

Az érszűkület lehet önálló megbetegedés, de más betegség szövődménye is. Az eddig végzett gyógykezelések az érszűkületet nem tudták meggyógyítani.

Az érsebészet is csak a műthető nagyságú ereket tudta pótolni, kicserélni, de a hajszálerek elváltozásaival nem tud eredményesen foglalkozni. Ebből következik, hogy ilyenkor az egyik legtragikusabb állapot következik be: amputálni kell a megbetegedett végtagot. Létezik egy ún. szonoterápiás készülék, mellyel mind az érszűkületes, mind a cukorbetegeken (akiknél a keringési zavar az alap-megbetegedés mellékhatása) segíteni lehet. A terápiáról, a berendezésről a Jó Keringés Alapítvány egyik orvosa, dr. Márián Alexandra beszélt.

A készülék egy hanggenerátorból és egy ún. hangszóróból áll, innen jön ki az infrahang. A frekvenciát a pulzusnak megfelelően lehet beállítani, tehát a szívritmus szerint üzemeltetni. Mindenféle artériás megbetegedés kezelhető vele: agyi-, koszorúér-szűkület, illetve végtagokon lévő szűkületek. Vénás problémákra nem jó. A betegek gyakran kérdezik: a visszértágulatot lehet-e ezzel kezelni. Nem lehet.

Mi is a szonoterápia?

Olyan infrahangos terápia, amelynek segítségével az ereken való lerakódásokra próbálunk hatni.

Hasonlít a hagyományos fizioterápiás kezelésre?

Egyáltalán nem. A kezelés során a testbe belépő hanghullámok ugyanúgy hatnak, mint a vese-, illetve az epekő zúzásnál.

A betegség milyen stádiumában kerül ide a beteg?

Nemcsak gyógyításra, megelőzés céljára is jó. Az elzáródás minden szakaszában hatékony. A kezelés időtartama az elzáródás mértékétől függ. Az első kúra húsz napig tart, tehát a hétvége kivételével egy hónapig. Folyamatosan maximum hatvan kezelést lehet igénybe venni. Viszont a húsz alkalom az év során bármikor megismételhető.

A társadalombiztosítás támogatja ezt az eljárást?

Nem. Közhasznú alapítványi formában működünk. Az országban öt ilyen készülék van, és a betegek az alapítványon keresztül értesülnek arról, hol vannak ezek. A rendelőintézetek tudják, hogy létezünk. A központunk a Honvéd Kórházban van, és ott adnak felvilágosítást az érdeklődőknek.

Milyen életkorban és kik használhatják a készüléket?

Fiataloknál a cukorbetegség, illetve a magas vérnyomás okozta érszűkület esetén, valamint az idősebb korosztálynál. A kezelésnek nincs mellékhatása. Emellett minden olyan terápiát alkalmazhatnak a betegek, amit a korábbiakban is igénybe vettek. Jó hatású operáció előtt és után is. Ha akut érszűkületről van szó, akkor kifejezetten hatékony.

Meddig érzi a beteg a kezelés hatását?

Hosszú ideig panaszmentes. Viszont aki dohányzik vagy a diétáját nem tartja be, az hamarosan visszaesik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra