Endometriózisod van? Nem mindegy, mit eszel

Enyhítheti az endometriózis tüneteit, ha megváltoztatjuk az étrendünket.

Egy friss tanulmány szerint négyféle ételcsoport kizárása segíthet enyhíteni az endometriózis tüneteit. A betegség azzal jár, hogy a méhnyálkahártya sejtjei a méhen kívül is megjelennek. Ezek egyrészt gyulladást, összenövéseket, másrészt erős fájdalmakat okoznak. Súlyosabb esetben a bélfalba és a húgyhólyagba is betörhetnek, és ha a petevezetékeket is érintik, meddőséghez is vezethetnek.

A kutatók 2800, endometriózissal diagnosztizált résztvevővel dolgoztak együtt. Az érintettek több mint fele azt mondta, hogy az alkoholfogyasztás csökkentése után enyhült a fájdalma, 43-45%-uk pedig azt állította, hogy kevesebb fájdalmat érzett, miután korlátozták a tejtermékek, a koffein és a glutén fogyasztását az étrendjükben.

A hormonkezelések, a fájdalomcsillapítók és a sebészeti eljárások segíthetnek enyhíteni az endometriózis tüneteit, de ezek a lehetőségek nem mindenkinek megfelelőek. Velük szemben az étrendi módosítások kivitelezhetőbbnek tűnhetnek egyesek számára.

endometriózis
Érdemes lehet megfontolni az étrendünk megváltoztatását. Fotó: Getty Images

"Már több páciensem beszámolt arról, hogy miután csökkentették az alkohol, a glutén és a tejtermékek fogyasztását, hatalmas javulást tapasztaltak a tüneteik terén" - mondta Dr. Daniel N. Ginn nőgyógyász a VerywellHealth.comnak.

"Ha gyakran szenvedsz fájdalmaktól és puffadástól, érdemes lehet esélyt adni némi változtatásnak az étkezés terén" - nyilatkozta Dr. Philippa Saunders, a tanulmány szerzője a portálnak.

Sok mindent fel kell még tárni a területen

Az viszont nem világos, pontosan miért enyhülnek az étrendi változtatások miatt a tünetek. Az új tanulmány nem egy randomizált, kontrollált vizsgálatra alapult, ezért nem bizonyítható ok-okozati összefüggés az élelmiszerek és az endometriózis okozta fájdalom között. Azt azonban mutatja, hogy az étrendi változtatások segíthetnek egyes endometriózisban szenvedőknek, hogy jobb legyen a közérzetük.

Az érintettek 90%-ának általában emésztőrendszeri problémáik is vannak, mint például émelygés vagy székrekedés. Náluk háromszor-ötször nagyobb eséllyel alakul ki irritábilis bél szindróma (IBS) is.

"Jelentős átfedés van az említett diagnózisokkal rendelkező betegek között, és felmerül a gyanú, hogy ezek a betegségek ugyanazon a spektrumon vannak, amit még nem értünk teljesen" - mondta Dr. Ginn.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!