Memóriánkra is hatással van az alacsony fizetés

Azok az emberek, akiknek a munkájukért korábban alacsonyabb bért fizettek, idősebb korukra nagyobb arányban küzdenek memóriazavarokkal – állítja egy frissen publikált tanulmány.

Világszerte óriási különbségek vannak a jövedelmek között, a napi megélhetési gondokkal küzdők pedig értelemszerűen sokkal nagyobb arányban szenvednek bizonyos betegségektől is, hiszen kevesebb időt és pénzt tudnak az egészségük megóvására fordítani. Az American Journal of Epidemiology egy új tanulmánya azt mutatja, hogy a tartósan alacsony bérek idősebb korban a mentális egészség hanyatlását is eredményezhetik – írja az Iflscience .

A mentális egészségre is hatással van az alacsony fizetés

Korábbi kutatási eredmények már rávilágítottak arra, hogy az anyagi nehézségekkel küzdők köreiben jóval gyakoribbak az olyan egészségügyi problémák, mint például a depresszió , a magas vérnyomás vagy az elhízás. A friss kutatásban csaknem háromezer idős ember anyagi helyzetét és egészségi állapotát vetették össze, mindegyikük 1936 és 1941 között született. Felmérték a béreik alakulását a 1992 és 2004 közötti időszakban, és ez alapján három kategóriába sorolták őket: soha nem volt alacsony a keresetük, időszakosan alacsony fizetést kaptak, vagy folyamatosan alacsony fizetést vittek haza.

fizetés, memória
Az alacsonyabb fizetés a későbbi életszakaszban a mentális egészség hanyatlásával járhat. Fotó: Getty Images

A csapat ezt követően megvizsgálta a résztvevők memóriaromlását a következő 12 évben, 2004-től 2016-ig. Azt találták, hogy a folyamatosan alacsony bért kereső munkavállalók kognitív képességei idősebb korra gyorsabban romlott, mint a másik két csoporté. Agyuk biológiai öregedése tíz év alatt átlagosan egy évvel volt rosszabb, mint azoké, akik csak néha, vagy soha nem kerestek rosszul.

„Kutatásunk ismét bizonyította, hogy a tartós alacsony bérezés összefüggésbe hozható az élet későbbi szakaszaiban felgyorsult memóriaromlással” – mondta el Dr. Katrina Kezios, a Columbia Egyetem epidemiológiai tanszékének kutatója. A szakember szerint a demencia szűrésére szolgáló vizsgálatokkal is javasolt kiemelten erre a célcsoportra fókuszálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!