Meddig fertőz a COVID-19? A teljes felépülés akár hónapokig is tarthat

Koronavírus-fertőzésre utaló jeleket érzékeltél magadon a közelmúltban, és nem tudod eldönteni, mekkora eséllyel fertőzöl meg másokat, ha közösségbe mész? Segítünk a mérlegelésben.

Ahogy az a Koronavírus Kisokos felületén olvasható, a vírustermelés a COVID-19-betegség kezdetén a legintenzívebb, majd folyamatosan csökken. De vajon mikortól biztonságos a közösségbe való visszatérés? Az alábbiakban erre próbálunk választ adni.

hidegrázással küzdő férfi
A tényleges megfertőződés után akár négy-öt nap is eltelhet az első panaszok megjelenéséig. Fotó: Getty Images

Meddig fertőz a Covid?

Az új típusú koronavírus cseppfertőzéssel terjed. A Tüdőközpont leírása szerint a fertőzött személyek nagyjából 40 százaléka teljesen tünetmentesen vészeli át a betegséget, egyeseknél azonban súlyos lefolyású is lehet a COVID-19. Fontos tudni továbbá, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei általában nem azonnal jelentkeznek, a tényleges megfertőződés után akár négy-öt nap is eltelhet az első panaszok megjelenéséig. Ezt nevezzük lappangási időnek.

Nem árt tudni azt sem, hogy a koronavírussal fertőzött betegek a lappangási idő alatt is megfertőzhetik a környezetükben élőket – sőt, éppen ezekben az első napokban a legnagyobb a kockázat a vírus továbbadására. Az őszi-téli vírusszezonban tehát különösen fontos a fokozott elővigyázatosság, valamint az óvintézkedések – például a maszkviselés, a tüsszentési-köhögési etikett, valamint a rendszeres és alapos kéztisztítás – betartása.

A jelenlegi protokoll szerint, ha a tünetek már elmúltak, és a betegség kezdete óta legalább 5 nap eltelt, akkor a beteg rendszerint már nem fertőz, ezért biztonságosan visszatérhet a közösségbe” – áll a Koronavírus Kisokos vonatkozó cikkében.

Ezek a fertőzés leggyakoribb tünetei

Bár az új típusú koronavírus által kiváltott panaszok egyénenként jelentősen eltérhetnek, a feljegyzések szerint az alábbiak a leggyakoribb COVID-19-es tünetek:

  • hőemelkedés vagy láz,
  • hidegrázás,
  • köhögés (jellemzően száraz),
  • nehézlégzés, légszomj,
  • krónikus fáradtság,
  • izomfájdalmak,
  • fejfájás,
  • íz- és szagérzékelés elvesztése,
  • torokfájás,
  • orrdugulás,
  • orrfolyás,
  • hányinger vagy hányás,
  • hasmenés
  • zavarodottság, koncentrálási nehézségek, „agyi köd”.

A tapasztalatok szerint az enyhe tünetekkel küzdő koronavírus-fertőzöttek az első tünetek megjelenése után jellemzően két héten belül már gyógyultnak nevezhetők. A korábbi fizikai aktivitásukhoz azonban nekik is csak fokozatosan, apránként haladva ajánlott visszatérniük. Egy súlyos, esetleg kórházi kezelést is igénylő COVID-19 esetén viszont akár hónapokig is eltarthat a teljes felépülés.

Az új Covid-variáns 10 tipikus tünete: köhögés, izomfájdalom is jelezheti, hogy elkaptad
Világszerte a koronavírus új, XEC névvel illetett variánsa kezdett terjedni. Mutatjuk, milyen tünetek utalhatnak arra, hogy te is megfertőződtél!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.