Koronavírus: rosszul használják a szájmaszkot

A szájmaszk nem az egészséges emberek védőeszköze, hanem arra való, hogy a betegek ne fertőzzenek - hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta egyre nő a szájmaszkok iránti kereslet. Magyarországon jelenleg több mint egymillió szájmaszk áll rendelkezésre, és az ellátás is biztosított. Ugyan előfordulhat, hogy valamelyik patikában nem elérhető, de ennek megoldásán már dolgozik már a Belügyminisztérium - mondta a szóvivő. Hozzátette, az illetékesek mindenre fel vannak készülve, az Operatív Törzs pedig olyan szakemberekből áll, akiknek minden eshetőségre van forgatókönyvük.

Fontos azonban tudni, hogy az egészséges embereknek nem kell maszkot viselniük, ez ugyanis nem véd meg a betegségtől, csupán hamis biztonságérzést kelthet. A megelőzés érdekében a szakemberek inkább a gyakori kézmosást és a fertőzöttekkel való távolságtartást javasolják.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, új koronavírus, Magyarország, szájmaszk,
Csak megbetegedés esetén ajánlott a szájmaszk viselése. Fotó: Getty Images

Magyarországon még nincs beteg

Ahogy már korábban megírtuk , jelenleg tizennyolc magyar van karanténban, azonban mindegyikük tünet- és panaszmentes, tesztjük negatív. Ha további fertőzésgyanús esetek jelennek meg, akkor nemcsak a Szent László Kórház áll majd rendelkezésre, hanem más intézményeket is bevonnak. A szóvivő azonban felhívta a figyelmet arra, hogy nem zárható ki, hogy Magyarországon is megjelenik az új koronavírus. A legközelebbi gócpont Észak-Olaszország, ahol több száz beteget regisztráltak, de már a szomszédos országokban is megjelent a kór. Azonban nem szabad egy járvánnyal összekeverni azt, hogy találkozunk néhány megbetegedéssel - hangsúlyozta.

Gondoljuk át, hogy elutazunk-e

Az egészségügyi karantén idejére alapesetben a munkavállalót nem illeti meg táppénz, mert ez nem minősül fizetett távollétnek. Olvassa el a részleteket!

A legjobb, amit a magyarok tehetnek, hogy nem utaznak olyan területekre, ahol már megjelent a vírus. Ha valaki mégis utazik, akkor fontos lenne, hogy a konzuli szolgálatnál regisztrálja magát, így a kormány is értesülhet róla, hogy mennyi magyar lehet kitéve a fertőzésnek, és így könnyebb elérni őket - ismertette szóvivő.

A koronavírus-fertőzött területekről hazatérőknek pedig azt tanácsolják, hogy ha tünetet észlelnek magukon, keressék fel telefonon a háziorvosukat vagy hívják a népegészségügyi központ éjjel-nappal működő zöldszámát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra