Szintlépés az olvasószemüvegek terén: kiterjesztett látótávolságú megoldások
Az évek múlásával sokan észrevesszük magunkon, hogy az „apró betűs részek” olvasása egyre nehezebb. A jelenség neve presbyopia, és mindenkit érint negyvenéves kor felett. Ez egy természetes folyamat, amely során a szemlencse fokozatosan elveszíti rugalmasságát, így a közeli tárgyak egyre homályosabbá válnak. Van erre megoldás, sőt, több is elérhető. Íme, 5 fontos kérdés és válasz a témában.
fültisztítás
Támogatói tartalomFültisztítás másként: már minden negyedik embernél indokolt
A nyár nem igazán jelent áldást azoknak, akiknek füle hajlamos a bedugulásra, akár gyerekekről, akár felnőttekről van szó. Márpedig minden negyedik magyar ember ilyen… számukra létezik megoldás a nemcsak a kezelésre, de a megelőzésre is.
A szemfáradás tünetei, kezelése
Akik naphosszat a számítógép előtt ülnek bizonyára tapasztalták már, hogy szemük elfáradt, fájni kezd és a látásuk is homályossá válik a délutáni órákra. Időnként fejfájás is kíséri ezt a modernkori betegséget, ami különösen azóta lett még gyakoribb, hogy a fölös időnk jelentős részét okostelefonunk böngészésével töltjük.
Az orrunk ezért lehet hideg
Nem ritka tünet, hogy valakinek gyakran hideg a keze, a lába vagy akár a füle, a hideg orral viszont kevesebben találkoznak. Ha sokszor érezzük azt, hogy az orrunk kifejezetten hideg a testünk többi részéhez képest, annak számos oka lehet - bizonyos esetekben betegségre is utalhat.
Hét tévhit a hallássérültekről
A testi fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetű emberekre mindig egy kis tartózkodással vagy idegenkedéssel, sajnálattal néznek a többiek. Nem tudják, hogy mit is kezdjenek a megszokottól eltérő képességű társaikkal. Emiatt számos tévképzet kering a hátrányos helyzetűek viselkedéséről.
A Rorschach-teszt rejtélye: mitől működik?
A pszichoanalízishez használt Rorschach-teszt működése régi rejtély, hiszen az amorf alakzatú tintapacákba belelátott tartalmak adnak lehetőséget a páciens személyiségstruktúrájának feltárására. A megválaszolatlan kérdés az, hogy a foltok miért váltanak ki könnyen képzettársításokat, mit látunk bennük?
Orrvérzés: a kritikus 20 perc
Orrvérzés általában akkor következik be, amikor az orr nyálkahártyájában található apró erek megsérülnek, illetve ritkább esetekben olyankor, mikor valamilyen sérülés miatt károsodik egy nagyobb ér. A legtöbbször otthon is el tudjuk állítani, de előfordulhat, hogy orvosi segítségre is szükség lesz.
Mi a közös Jézusban és a bárányfelhőben?
Érezte már valaha úgy, hogy egy adott szituációt nem először él át? Előfordult már, hogy úgy hallotta, valaki szólította, ám kiderült, hogy mégsem? Látott már nyulat vagy bárányt formáló felhőt az égen? Ha igen, akkor sincs ok az aggodalomra, ezek a helyzetek ugyanis az emberi agy természetes működéséből fakadnak.
Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.