Fültisztítás másként: már minden negyedik embernél indokolt

A nyár nem igazán jelent áldást azoknak, akiknek füle hajlamos a bedugulásra, akár gyerekekről, akár felnőttekről van szó. Márpedig minden negyedik magyar ember ilyen… számukra létezik megoldás a nemcsak a kezelésre, de a megelőzésre is.

„Füles” – olykor így szokták emlegetni azokat a gyerekeket, akiknek nagyon érzékeny a fülük, vagyis gyakran oda húzódik a gyulladás, és fájdalmassá válik. Az ilyesmi legtöbbször baktériumok vagy vírusok tevékenysége nyomán alakul ki, ám bizonyos környezeti tényezők és hajlam is szerepet játszhat. A végeredmény mindenesetre halláscsökkenés, akár láz, és persze elsősorban fülfájás, ami a legrosszabb minden tünet közül.

A kicsik érzékenyebbek

Gyerekek gyakrabban szenvednek tőle, amiben része van annak, hogy az ő anatómiájuk más, mint a felnőtteké. A rövidebb fülkürtbe a kórokozók könnyebben bejuthatnak, elszaporodhatnak – és persze a kicsik immunrendszere is éretlenebb. Ezen túl számítanak az öröklött tényezők is, vagyis az, ha volt már a családban gyakori hallójárat- vagy középfül-gyulladás.

A nyár sajnos fokozottan kockázatos időszak ebből a szempontból. Kinek a repülés, kinek egy hangos fesztivál vagy a klímaberendezés okoz kellemetlen perceket, de a leggyakoribb problémaforrás a víz. Hiszen ilyenkor, ha csak megtehetjük, sok időt vagyunk medencében, tóban, tengerben (a gyerekek különösen imádják a pancsolást). Csakhogy eközben a hallójárat hámja felázik, ezáltal könnyebben fertőződik.

Még egy nyári faktor: ilyenkor fokozott a fülzsírtermelődés (melegben a fülben található verejték- és faggyúmirigyek intenzívebben dolgoznak), és könnyebben alakul ki úgynevezett fülzsírdugó. De miért is baj ez? A fülzsírnak fontos védelmi szerepe van: megakadályozza, hogy a kórokozók, a por, kosz a fülbe jussanak. Védi az érzékeny bőrt a kiszáradástól. Ha azonban a fülzsír felgyűlik, akkor halláscsökkenést, fülfájást okozhat.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A hallójárat-gyulladás ennél is komolyabb: jellemzően nyomásra jelentkezik heves fájdalom, majd ezt sokszor fülfolyás, viszketés, füldugulás követi. A gyerekek különösen megszenvedik ezt, amíg nem enyhül a nyomás. Nem szabad persze megvárni ezt az állapotot - a legegyszerűbb megelőzési mód mindig jól megszárogatni a hallójáratot fürdés után. A fültisztító pálca használatát inkább mellőzzük, mert könnyű vele olyan mikrosérülést okozni, ami csak növeli a fertőzésveszélyt.

Van azonban egyéb hatékony megelőző kezelés is, hogy ne jussunk el az orvosi beavatkozásig (enélkül szinte biztosan a fájdalom erősödésével és a gyulladás terjedésével számolhatunk).

Többféle lehetőség - előnyök és hátrányok

Haladó megoldásnak számítanak a fülspray-k, melyekből többfajta is kapható. Az olajalapúak a hallójárat falához tapadnak, így képesek segíteni a már kialakult fülzsírdugón. Ám ezzel mindenképp extra zsiradékbevitel történik, és ez az anyag a hallójáraton kívül akár a dobhártyára is juthat. De az is bosszantó lehet, ha a ruhánkon köt ki… Mindennapi használatát a szakemberek nem javasolják, ahogyan a fülpálcikáét sem – még akkor sem, ha felnőttről van szó.

Ma már létezik a fülspray-knek egy új generációja, amely tengervizet alkalmaz a tisztításra. Ez megakadályozza a fülzsírdugó kialakulását és a szennyeződések lerakódását a hallójáratban. További előnye, hogy mindennap alkalmazható a fülhigiénia fenntartására, azaz a hallójárat hidratálására és tisztítására. Ráadásul mivel a tengervíz megszárad, nem marad vissza semmilyen anyag a fülben, és a ruhán sem hagy foltot. Magyarországon e termékcsoport egyetlen képviselője az Audispray, ez a mikrobiológiailag ellenőrzött hipertóniás tengervizes oldat, amely meglágyítja és feloldja a fülzsírt, így elősegíti annak természetes kiürülését. Ha rendszeresen használjuk, akkor nemcsak eltávolítja a lerakódásokat, de megakadályozza a további szennyeződést is. Külön fejlesztés szól a felnőtteknek, és külön a gyerekeknek. A kisebbeknél a glicerin az egyik összetevő, így lehet leginkább érzékeny hallójárataikhoz igazítani a rendszeres kezelést.

Egy fülspray vásárlásánál érdemes arra is figyelni, hogy a permet gyengéd legyen, ne fejtsen ki túl nagy nyomást az esetleg amúgy is fájó dobhártyára.

Egyre többen szoknak le a fültisztító pálcika használatáról

A magyarok 66%-a rendszeresen használ fültisztító pálcikát, holott az Audispray friss, reprezentatív felmérése alapján* minden másodikuk tudja, hogy ez nem javasolt. Minden tizedik magyarnak a fültisztító pálcika használata hozzátartozik a fülhigiéniához, és nem érzi jól magát, ha egy nap nem tisztítja ki vele a fülét. Ez különösen veszélyes lehet strandszezonban, hiszen az alapvetően védelmi szerepet betöltő fülzsír eltávolításával vagy benyomásával teret adhatunk a különböző baktériumoknak, amik fülfertőzéseket okozhatnak. Minden negyedik megkérdezett válaszolta azt, hogy füle hajlamos bedugulni, nekik bizony érdemes lehet fültisztító spray-t bevetniük megelőzésképp. 

*A kutatásról: A felmérés 1147 fő megkérdezésével készült 2024 júniusában. Reprezentatív a magyarországi 16-59 éves okostelefonnal rendelkezőkre nézve kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint. A kutatást az Audispray megbízásából az Opinio Institue Kft. készítette.  

Audispray - tengervizes fülspray megelőzésre
Az AUDISPRAY a tengervíz erejével meglágyítja és feloldja a fülzsírt, így elősegíti annak természetes kiürülését. Rendszeres használata megakadályozza a fülzsír és a szennyeződések felhalmozódását a hallójáratban.
A fültisztító pálcika biztonságos alternatívája!



ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!