Valójában a háttérben meghúzódó folyamatok már régóta ismertek a tudományos pszichológia előtt. A példaként említett jelenségek alapját az jelenti, hogy az emberi észlelőrendszer mindig és mindenben egészeket, teljes alakzatokat keres, mivel csupán így képes értelmezni a körülötte lévő világot. Ez abszolút általános tendencia, amely mindazonáltal kifejezetten érdekessé, akár "furcsává" válik, ha az észlelt alakzat töredékes, rejtett, vagy esetleg semmi köze a felismert mintához. Magyarul semmi gond nincs azzal, ha például valaki Jézus Krisztust véli felfedezni egy szalvéta kávéfoltjában.
Születésünktől fogva keressük az arcokat
Persze, az arcokra egyébként is kifejezetten ki van hegyezve az agyunk, az arcészlelés pedig így a mintázatészlelésen belül is kiemelten kutatott területnek számít. Mára a tudomány képes volt meghatározni, hogy az emberi agy mely része felelős az arcészlelésekért, még ha nem is kizárólagosan csak ez a feladata. Mindenesetre igazolt tény, hogy a funkció az alig párnapos csecsemőkben is működik már. Legkönnyebben tehát az arcokat észleljük, amihez az is elegendő lehet, ha az arcjelleg csupán absztrakt szinten marad meg.
És hogy miért pont Jézus, nem valaki más? Ez már összetettebb kérdés. Projekciónak hívjuk, amikor egy többféle módon értelmezhető dologra kivetítjük a saját érzéseinket, személyiségünket, ezáltal pedig ezeknek megfelelően is látjuk. A jelenségben rejlő lehetőségeket a klinikai pszichológia már régóta kihasználja, amire az egyik leginkább közismert példa a Hermann Rorschach svájci pszichiáter által az 1920-as években kifejlesztett Rorschach-teszt . Az ebben bemutatott tintafoltok nem alkotnak egyértelmű mintázatot, a tesztalanyok mégis képesek bennük értelmes képeket felfedezni.
A déja vu oka
Fontos leszögezni, hogy észlelőrendszerünk nemcsak a látás során igyekszik teljes mintázatokat keresni, hanem az összes modalitás (érzékszerv) esetén ugyanígy tesz. Vagyis a magas szintű észlelési funkció a hallásra éppúgy értelmezhető. Előfordulhat például, hogy annyira a fülünkben van egy közeli ismerősünk beszédmódja, hogy amennyiben akár csak egy arra nagyon hasonlító töredéket hallunk valahol, akkor is azonnal kapkodni kezdjük a fejünket, szemünkkel őt fürkészve a környezetünkben. Ebben persze közrejátszik az is, hogy ha gyakran van dolgunk bizonyos alakzatokkal, akkor jobban rájuk is áll az észlelőrendszerünk.
Akárcsak észlelésünk, tapasztalataink is kiteljesednek. Különösen igaz ez a szagok és illatok szempontjából, nem véletlen tehát, hogy azonnal gyermeki boldogság és nyugalom tölt el minket, ha tél elején megérezzük valahol a sütőből frissen kivett bejgli aromáját a levegőben. Érdekesség, hogy bizonyos értelemben a déjá vu élmény is értelmezhető ezzel a működési sajátosságunkkal, amennyiben az történik, hogy egy töredék hív elő egy teljes tapasztalatot: vagyis egy illat, látvány vagy hangulat idéz fel bennünk teljes élményeket.
