Semmiképpen sem a járványos gyerekhiszti akadályozza a kapros tökfőzelék elfogyasztását serdületlen korban, hanem az, hogy az ízérzékelésünk sejtszinten alakul át gyökeresen. Az ízek érzékelése a szánkban, elsősorban a nyelvünkön elhelyezkedő ízlelőbimbókra épül, ezekben vannak a különféle alapízekre érzékeny receptorok.
Egy átlagos felnőtt szájában 10 ezer ízlelőbimbó dolgozik, amelyek nagyjából két hét után elhalnak, majd újak termelődnek a régiek helyén. Gyerekként még 30 ezer ízlelőbimbónk van, ezeknek a kétharmada a kamaszkorban pusztul el a rendes életciklusa szerint, de aztán nem regenerálódik. A pubertás elmúlásával ismét egyensúlyba kerül az ízlelőbimbók elhalásának és újjászületésének ritmusa.
A gyerekek tehát sokkal intenzívebben, és kifinomultabban érzékelik az ízeket, mint a felnőttek. És ez nem csak mennyiségi kérdés. Gyerekkorban sokkal több kalóriára van szüksége a szervezetnek, ezért az ízlelőbimbók a magas energiatartalmú , vagyis cukros és zsíros ételekre hangoltak. Ezért imádják annyira az édességet a kisgyerekek. Mivel érzékenyebb az ízlelésük, a keserű és savanyú ízeket is erősebben érzik, ezért az ilyen ízű ételek taszítóak lehetnek számukra, mert egyszerűen túl keserűnek vagy túl savanyúnak érzik őket. (Egyes kutatások ezzel magyarázzák, hogy a gyerekek miért nem szeretik a zöldségeket.)
A kamaszkor végére kialakuló ízlelőbimbó-térkép 40 éves kor körül kezd újra megváltozni, ilyenkor lassul le az új receptorok növekedési üteme, miközben a régiek elhalása ugyanúgy megy tovább. Az eredmény: ahogy idősödik az ember, úgy tompul az ízérzékelése. (És azzal párhuzamosan a szaglóérzéke is: 80 éves korra az embernek gyakorlatilag alig marad szaglása.) Ennek a hatása, hogy a középkorú, és idősebb emberek az intenzívebb ízű és fűszeresebb ételeket szeretik. Ez a folyamat magyarázza tehát, hogy miért szeretünk más-más ételeket gyerekként, felnőttként, és idős korunkban.
Forrás: Index.hu
