Sóvárgás, éhség, éhezés. Ezek a különbségek

Az evés nem mindig a tápanyag-utánpótlásról szól, de vannak esetek, amikor már annak is nagyon örülnénk. Az élelem utáni sóvárgás, az éhségérzet és az éhezés megtapasztalása három nagyon különböző dolog. Bemutatjuk őket.

Mindenkire rájön időnként, hogy jó volna valamit bekapni. Ha lehet, akkor valami finomat. Mondjuk csokoládét. A vágyak és szükségletek kezelésének első lépése az, hogy meg tudjuk állapítani, mikor vagyunk valóban éhesek. Azaz fel kell ismerni a vágy, a sóvárgás és az éhség közötti különbséget. A sóvárgás, az epekedés az étel után abból fakad, hogy az agyunk emlékszik a jutalomra, amit a finomságok elfogyasztása okozott. Nem csokira vagy a fagyira vágyunk, hanem az élvezetre. Ezért alkalmas rá az evés, hogy oldja a stresszt , a depressziót, segítsen megbirkózni a magánnyal, a szomorúsággal vagy a szorongással. Az ilyen érzelmi szituációkban hajlamosak vagyunk túl sok magas kalóriatartalmú, édes, zsíros ételt fogyasztani.

éhség
Nem csak azért eszünk, mert éhesek vagyunk, s van aki akkor sem ehet, ha éhes. Fotó: 123rf

Az étel utáni sóvárgás jellemzői:

  • általában finomságokra, például csokoládéra, édességekre, süteményekre vágyunk
  • gyakran negatív érzések váltják ki
  • az evéssel járó jó érzés vezet hozzá, de később bűnösnek érezzük magunkat
  • erősebb a terhesség és a menstruációs ciklus során
  • erősebb lehet, ha diétázunk, különösen, ha le kell mondanunk a kedvenc ételünkről
  • akkor is előfordulhat, ha nemrég fejeztük be az evést
  • idővel elmúlik

Az éhség jellemzői:

  • általában akkor fordul elő, ha néhány órán át vagy még tovább nem ettünk
  • a gyomor korgásával, fejfájással vagy gyengeség érzésével járhat
  • nem múlik el idővel sem
  • nem csak egy adott élelmiszerre vonatkozik
  • kielégítő lehet egy egészséges snack vagy étkezés is

Ha csak a vágy, a sóvárgás támad fel, a legjobb elvonni a figyelmünket . Hívjunk fel egy barátot, hallgassunk zenét, sétáljunk vagy kerékpározunk, olvassunk vagy írjunk. Ha negatív érzés okozza a vágyat, végezzünk pozitív önmegerősítő gyakorlatokat vagy fizikai munkát, menjünk edzésre, kezdjünk valamilyen szórakoztató tevékenységbe a hangulatunk javítása érdekében.

Az éhezés

A testünk oxigén nélkül körülbelül öt-tíz percig bírja ki, víz nélkül három-nyolc napig, de élelem nélkül akár hetven napot is kihúzhatunk. Ezt a fejlett fiziológiai és anyagcsere folyamataink teszik lehetővé, amelyek arra törekszenek, hogy a testet, ameddig csak lehet, életben tartsák, ha nem férnénk hozzá élelmiszerhez. Ugyanakkor csak azért, mert egy ember éhezik, nem jelenti, hogy tehetetlen - írja a disabled-world.com .

Az éhezés az emberi élet fenntartásához szükséges energiabevitel súlyos hiánya. Ez az alultápláltság legszélsőségesebb formája. A tartós éhezés súlyos szervkárosodást és végül halált okozhat. Az éhezés alapvető oka az energiafelvétel és az energiafogyasztás közötti egyensúlyhiány, amit olyan tényezők okoznak, amelyek az egyén ellenőrzésén kívül esnek. A definíciója szerint az éhezés egy folyamat. Amikor az alacsony energiabevitel hosszan fennmarad, és amíg a víz rendelkezésre áll, a testünk különféle anyagcsere módokat használ. Azaz a meglévő erőforrásokat beosztja, és felkészül, hogy a tartalékokra hosszabb időn át szükség lesz. A testünk ad egy kis időt, hogy valamilyen ételre találjunk.

Az éhezés a tápanyagok elégtelen beviteléből fakad, vagy a szervezet nem képes a tápanyagokat megemészten, illetve felszívni. Ennek több oka lehet: betegség, anorexia , megfosztás (éheztetés) vagy tartós böjt. Az októl függetlenül az éhezés ugyanazt az utat járja be, amelynek három fázisa van. Az első két fázis eseményei még a diétázás vagy a böjtölés viszonylag rövid időszaka alatt is megtörténnek. A harmadik fázis csak hosszan tartó éhezés esetén következik be, és az ember halálával érhet véget.

Az első szakaszban a vércukorszintet a fehérjékből, a glikogénből és a zsírokból származó glükóz termelése tartja fenn. A második fázisban, amely több hétig tarthat, a zsírok jelentik a fő energiaforrást. A máj metabolizálja a zsírsavakat ketontestekké , amelyek energiaforrásként használhatók. Körülbelül egy hét böjt után az ember agya már ketontesteket, valamint glükózt használ fel energiaforrásként. Majd a szervezet a túléléshez nem alapvető fehérjéket éli fel elsőként.

Az éhezés harmadik fázisa akkor kezdődik, amikor a test zsírkészlete kimerült, és az emberi energia fő forrását már a fehérjék jelentik. Az izmok adják a szervezet legnagyobb fehérjeforrását, de gyorsan kimerülnek. E fázis végén a sejtfunkciókhoz nélkülözhetetlen fehérjék lebomlanak, és a sejtfunkció degenerálódik. A fogyás mellett az éhezés tünetei a következők: fásultság, magába fordulás, kedvetlenség, a betegségekre való fokozott érzékenység. Ez az oka, hogy kevés ember hal meg közvetlenül az éhezés miatt, mert a fertőző betegségek előbb elviszik.

Nem az éhezés okozza a halált

Az éhezés további jelei közé tartozik a pelyhes bőr, a hajszínváltozás, masszív ödéma az alsó végtagokban és a hasban, ami miatt az ember hasa feldagadtnak tűnik. Az éhezés folyamata során az emberi test élelmiszerfogyasztási képessége is csökken. Az alacsony fehérjetartalmú, de nagy mennyiségű ételek gyakran nem fordíthatják vissza az éhezés folyamatát. Azok segítenek, amelyekben sok a fehérje és a kalória, illetve rendelkezésre állnak bennük ásványi anyagok és vitaminok is. Az éhezés folyamata dehidratációt is eredményez, amelyet szintén kezelni kell. A betegségek és a gyengeség a beavatkozás esetén is teremthetnek olyan helyzetet, amelyben nincs lehetőség a gyógyulásra.

Az éhezés elpusztítja az ember immunrendszerét, főként az ásványi anyagok és vitaminok rendkívüli hiánya miatt. Amikor a test kifogy az erőforrásaiból az éhezés végső stádiumában általában két jellegzetes betegség jelenik meg, a kwashiorkor és a marasmus .

A drasztikus böjt jelentősen árthat a szervezetnek, hiszen a túl szigorú tisztítókúrákkal éppen az ellenkező hatást érhetjük el. Betegeknek pedig egyáltalán nem ajánlott a böjtölés - hívja fel a figyelmet Antal Emese dietetikus. Részletek!

A marasmus az extrém energiahiány miatt fordul elő, elsősorban a kevés bevitt kalória és fehérje miatt. A testtömeg veszélyesen alacsony szintre csökken, ilyenkor már gyakoriak a fertőzések. A kwashiorkor egy olyan betegség, amely a fehérje-energiahiányos gyermekeket érinti, és amely ödémát és megnagyobbodott zsírmájat okozhat, ami a kicsik hasának megnövekedését eredményezi. Ez azt az illúziót eredményezi, hogy az éhező gyermekek jól táplált.

Amikor az ember halála végül bekövetkezik, annak a leggyakoribb oka a szívritmuszavar vagy a szívinfarktus, amelyet az autofágia okozta szélsőséges szöveti lebomlás vagy súlyos elektrolit-egyensúlyhiány okoz. Az emberek halálra éhezhetnek mindössze három hét alatt, de a folyamat meghaladhatja akár a hetven napot is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +13 °C

Nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul át, reggel is jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőttől délnyugat felől csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként - az Északi-középhegységben és az Alföldön - lehet ennél kissé hűvösebb. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra