Kiszáradás: mik a tünetek, és mit tehetünk ellene?

Ha nem viszünk be elegendő mennyiségű folyadékot, akár ki is száradhatunk, főként a nyári kánikulában. Ennek enyhébb, közepesen súlyos és súlyos fokozata is van.

Ha súlyos kiszáradás esetén nem érkezik orvosi segítség, akár halált is okozhat. Legyünk tehát óvatosak - ebben segít a The Telegraph összeállítása a dehidratációval kapcsolatosan.

A dehidratáltság, azaz a kiszáradás foka lehet enyhe, közepes vagy súlyos - attól függően, hogy mennyi víz hiányzik éppen a szervezetünkből. A kiszáradás legelső tünetei a szomjúságérzés és a sötét színű vizelet. Előbbi azt jelzi a szervezet számára, hogy pótolja a kiesett folyadékbevitelt, utóbbi pedig a csökkent vízkiválasztás (azaz fokozott vízmegtartás) jele.

Ezen a két tüneten kívül előfordulhatnak még a következők is:

  • szédülés, kábultság;
  • fejfájás;
  • fáradtság;
  • kiszáradt száj, ajkak, szemek;
  • kevés vizelet ritkán ürítve (kevesebb mint napi három-négyszer).

A kiszáradás mindezekkel együtt erőtlenséggel és az állóképesség csökkenésével jár. Ez a áll a legtöbbször a hőség miatti kimerülés hátterében. Ezen a ponton azonban még lehetséges visszafordítani a kiszáradás folyamatát orvosi, kórházi beavatkozás nélkül. Ennek legfőbb módja az ivás , azaz a fokozott folyadékbevitel.

Ha a dehidratáció krónikussá válik, azaz folyamatosan jelen van, az befolyásolhatja a vesék működését, vesekő képződéséhez vezethet. Ezen kívül előfordulhat még:

  • máj-, ízület- és izomkárosodás;
  • koleszterinproblémák;
  • székrekedés.

A kiszáradás komoly problémákat okozhat

A kiszáradás komoly problémákat okozhat

Mikor forduljunk orvoshoz?

Mindenképpen orvoshoz kell fordulni abban az esetben, ha ivás ellenére nem javulnak a tünetek. Kisgyerekek esetében mindig orvoshoz kell fordulni, ha azt gyanítjuk, hogy ki van száradva. Babák esetében mindig hívjunk orvost, ha az elmúlt 24 órában hatszor vagy annál többször volt hasmenése , illetve ha háromszor vagy annál többször hányt. Ha az orvos úgy gyanítja, hogy ki vagyunk száradva, ezt egy vér-, illetve vizeletvizsgálattal könnyen ellenőrizni tudja, amely megmutatja nátrium és a kálium egyensúlyát a szervezetünkben.

Ha a kiszáradás tüneteit figyelmem kívül hagyjuk, és nem pótoljuk a folyadékot, akkor a dehidratáció súlyossá válhat. Ez az állapot már sürgős orvosi, kórházi beavatkozást igényel. Mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a következő tünetek közül bármelyiket észleljük:

  • fáradtság, letargia, zavartság;
  • száj- és szemszárazság, a szemek nem könnyeznek;
  • nyolc órája nem volt vizelet;
  • olyan száraz bőr, hogy ha megcsípjük, csak lassan áll vissza az eredeti állapotába;
  • gyors szívverés;
  • véres széklet vagy hányás;
  • alacsony vérnyomás;
  • ingerlékenység;
  • beesett szemek;
  • gyenge pulzus;
  • hideg végtagok;
  • görcsök, rohamok;
  • csökkent tudatállapot.

Ha a súlyos kiszáradást nem kezelik, az súlyos komplikációkhoz, és végső soron halálhoz vezethet. Tehát az ezeket a tüneteket észleljük, azonnal kérjünk segítséget!

Forrás: Daily Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!