Elhalmozzák pénzzel azt, aki most vesz fel babaváró hitelt

Az egyszeri jóváírás összege szinte minden banknál meghaladja a 100 ezer forintot, de van, ahol közel 200 ezer forint is járhat azoknak, akik babaváró hitelt vesznek fel.

Nagyon gáláns ajánlatokkal várják a babaváró hitelek új igénylőit a bankok: a lakossági piacon nagyobb részesedéssel rendelkező szolgáltatók mindegyike ígér valamekkora egyszeri jóváírást a támogatott kölcsönért folyamodó, és végül szerződő ügyfeleknek – ha megfelelnek a meghatározott feltételeknek – írja a vg.hu. A lap szerint az egyszeri jóváírás a legtöbb szereplőnél meghaladja a 100 ezer forintot, de akadnak olyan bankok, amelyeknél a 200 ezres határ közelébe is eljuthat az ügyfél.

babaváró hitel
Elhalmozzák pénzzel azt, aki most vesz fel babaváró hitelt. Fotó: Getty Images

Az akciók pontos feltételeiről érdemes előzetesen tájékozódni: van köztük például olyan, amely a jövő hónap közepén már lejár, miközben egyes szolgáltatók csak a maximális, tízmilliós hitelösszegnél vagy legalább kilencmillió forintos kölcsönnél írják jóvá az extra pénzt. Olyan pénzintézet is akad, amelynél kizárólag az új ügyfelek számíthatnak bónuszpénzre.

Miért ilyen bőkezűek a bankok?

Az akciókat – a piaci versenyen túl – több ok is indokolja. Az egyik, hogy a babaváró hitelt sok esetben kérik lakáshitel mellé a gyermekvállalás előtt állók, miközben feltételezhető, hogy a későbbiekben is igényelnek különböző finanszírozási vagy egyéb termékeket. A másik, hogy a babaváró konstrukció elvben kifut az év végével – azért csak elvben, mert a sorsáról még nem született hivatalos döntés –, és a szolgáltatók igyekeznek minél nagyobb szeletet kihasítani a tortából.

A torta pedig egyáltalán nem kicsi: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a babaváró hitel állománya augusztus végén már meghaladta az 1800 milliárd forintot, ami amellett, hogy robusztus, 27,3 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, újabb rekord is. Ezzel az állománnyal pedig a babavárónak már közel 42 százalékos a részesedése a fogyasztási hitelek között, és 18,5 százalékos a teljes lakossági hitelportfólióban: így – a lakáshitelek után – a második legfontosabb konstrukciónak számít Magyarországon.

Az MNB adataiból viszont az is látszik, hogy a támogatott kölcsön iránti kereslet lassan, de érezhetően mérséklődött az utóbbi időszakban. Az idei év első nyolc hónapjában 293,3 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket az arra jogosultak, ami jelentős, több mint 22 százalékos csökkenés 2021 azonos időszakához képest.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délnyugat felől ugyanakkor megnövekszik a magasszintű felhőzet is. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten kísérhetik a déli irányú szelet időnként élénk lökések, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra